Templomi perselyt és gyertyatartót lopott el egy férfi Sükösdön

Több lopás elkövetésével is gyanúsítják a jánoshalmi férfit - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy nagyméretű vas állványra erősített perselyt cipelő férfira lettek figyelmesek a helyi körzeti megbízottak 2022. november 22-én délután Sükösd egyik utcáján. Az igazoltatás során kiderült, hogy a fémtárgy valószínűleg egy templomi gyertyatartó, rajta pénzgyűjtő persellyel, amelyben aprópénz volt.

A férfit előállították a Bajai Rendőrkapitányságra. A nyomozás során kiderült, hogy elfogását megelőzően a helyi templomból lopta el a nála megtalált gyertyatartót és a pénzperselyt, benne készpénzzel. Ezen kívül a nyomozók gyanúja szerint az előző napokban további bűncselekményeket követett el a településen. Egy esetben egy élelmiszerüzlet udvarába bemászva, az ott tárolt pékárúból lopott, illetve egy másik boltba először mepróbált, majd a következő éjszaka sikerrel be is hatolt a padlástérre, ahonnan az üzlettérbe jutva alkoholos italokat vitt magával.

A 24 éves jánoshalmi férfit lopás bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.     

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !