Nem használták a biztonsági övet, a fejükkel törték be a szélvédőt

Nem használta a biztonsági övet két fiatal nő, ezért szenvedtek fejsérülést, miután kocsijukkal hátulról nekiütköztek egy másik autónak. A baleset Békés megyében történt, a 44-es főút Szarvas és Békésszentandrás közötti szakaszán.

Forgalmi okból lassított előttük egy másik kocsi, de a két jármű között nem volt meg a megfelelő követési távolság, így nekiütköztek. A hátsó autót egy 19 éves nő vezette, és nem volt bekötve. A mellette utazó 18 éves nő sem használta a biztonsági övet. Mindketten beütötték a fejüket a szélvédőbe, gyakorlatilag a fejükkel törték össze az üveget. Megsérültek, de szerencsére nem súlyosan. 

A történtek kapcsán a rendőrség kéri, hogy aki autót vezet, vagy autóban utazik, mindig használja a biztonsági övet! Ez a biztonsági eszköz csökkentheti a sérülés súlyosságát, bizonyos esetekben pedig meg is tudja óvni a használóját a sérüléstől. A gyermekeket pedig feltétlenül a magasságuknak és az életkoruknak megfelelő, az autóba szabályosan betett, rögzített biztonsági gyermekülésben, vagy ülésmagasítón és bekapcsolt övekkel vigyék!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !