Mobiltelefonokat lopott, a rendőrök keresik

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki két mobiltelefont lopott el.

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés szerint az elkövető 2022. november 18-án délután, a Napfényfürdő Aquapolisban egy medence mellől eltulajdonított egy hátizsákot, a benne lévő két mobiltelefonnal és egyéb személyes tárgyakkal együtt. Későbbiekben az öltözőben megtalálták a hátizsákot, de a telefonokat nem. A biztonsági kamera felvételt készített az esetről, így a gyanúsítottról is.

A rendőrök kérik, hogy akik a képen látható nőt felismerik, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, valamint e-mailben. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !