Halálra verte élettársát egy férfi a Hős utcában

Vádat emeltek egy 40 éves férfi ellen, aki Budapesten, egy X. kerületi lakásban súlyosan bántalmazta élettársát, majd az életveszélyesen megsérült nőt magára hagyta - tudatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi és a nő 2021 elején élettársi kapcsolatot létesített, és a nő X. kerületi, Hős utcai lakásába költözött. A pár kapcsolatában rendszeresek voltak a konfliktusok, veszekedések, és a kábítószert fogyasztó vádlott többször bántalmazta is a nőt.

Több esetben a sértett a rendőröket is kihívta, de a helyszíni intézkedéseket követően nem kérte a férfi felelősségre vonását.

A vádlott 2021. július 29-én éjjel a lakásban ismét bántalmazni kezdte a nőt, testszerte, kitartóan ütlegelte.

A bántalmazást követően a vádlott az akkor még életben lévő sértettet magára hagyta, csak másnap hajnalban tért vissza a lakásba, és azután is csak reggel észlelte, hogy a nő nem mozdul, ezért a szomszédokhoz fordult segítségért.

A mentőket az egyik szomszéd értesítette, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az időben érkező szakszerű segítség a sértett életét megmenthette volna - írták a közleményben.

A Fővárosi Főügyészség a 40 éves férfit, aki letartóztatásban van, emberölés bűntettével vádolja.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !