Fél évig bujkált, most fogták el Mosómagyaróváron a férfit, aki magyar lányokat kényszerített Hollandiában prostitúcióra

A Gelderlandi bíróság adott ki elfogatóparancsot az ellen a 30 éves férfi ellen, akit többéves szabadságvesztésre ítéltek, miután bebizonyosodott, hogy magyar lányokat kényszerített Hollandiában prostitúcióra. Fél évig bujkált, most fogták el Mosómagyaróváron. 

R.J. társaival együtt még 2020 nyarán kezdett bele bűnös tevékenységébe. Fiatal, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar lányokat csábított ki jól fizető külföldi munka ígéretével Hollandiába. Amikor azonban a nők nagy remények közepette megérkeztek, ott prostitúcióra kényszerítette őket. A sértetteknek a hét minden napján dolgozniuk kellett. Barneveld, valamint Arnhem városokban, illetve Voorthuizen és Voorst településeken kellett szexuális szolgáltatást nyújtaniuk olyan férfiaknak, akiket futtatóik választottak ki nekik. Az ezekért járó fizetséget munkaadóik teljes mértékben elvették tőlük, és saját céljaikra használták fel.

A lányokat mind fizikálisan, mind lelkileg bántalmazták. Folyamatosan azzal terrorizálták őket, hogyha nem hajlandóak nekik a továbbiakban prostituáltként dolgozni, akkor még durvább bántalmazásban lesz részük, rosszabb esetben pedig családtagjaik és ők is életüket veszíthetik. Fenyegetéseiket megerősítendő, több esetben kést vagy lőfegyvert is nyomtak a sértettek testéhez. Az így megfélemlített nőket folyamatosan kontrollálták, és állandó felügyelet alatt tartották.

A holland bűnüldöző szervek 2020 végén kezdtek el nyomozni a csapat ellen, majd elfogásukat követően erőszakkal elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt eljárás alá vonták őket. A bíróság idén tavasszal valamennyiüket jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte. R.J. azonban a kiszabott börtönbüntetését nem kezdte meg, ismeretlen helyre távozott. Ezért a holland Gelderland-i bíróság a kézre kerítése érdekében európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

Miután a holland rendőrök olyan információ birtokába jutottak, hogy a keresett férfi visszajöhetett Magyarországra, a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül a magyar fejvadászok segítségét kérték a szökevény elfogása érdekében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály, Célkörözési Osztálya a jelzést követő pár héten belül megtalálta a célszemélyt, aki az országot járva éppen munkát keresett, miközben munkásszállókon húzta meg magát. Akkor is épp egy külvárosi lakóépületből jött ki, amikor a KR NNI fejvadászai Mosómagyaróváron elfogták. Jelenleg kiadatási őrizetben van. Bíróság dönt további sorsáról. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !