Borsodból érkeztek a tolvajok, akik előre eltervezték, hogy lopni fognak

Letartóztatásban az az ónódi férfi, aki ez év szeptemberében egy tolnai üzletből 110.000 forint körüli értékben lopott el társával különböző tisztálkodási és illatszereket, majd menekülése során – hogy a jogtalanul megszerzett termékeket megtarthassa - ellökött az ajtóból egy útjában álló boltost, egy másikat pedig megkarmolt - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A biztonsági őr tett bejelentést 2022. szeptember 19-én este az egyik tolnai áruházból, hogy két ismeretlen férfira lett figyelmes, akik az illatszersoron gyanúsan viselkedtek, majd megtömött táskákkal, kezükben 1-1 üdítővel álltak be a kasszához, de fizetés nélkül távoztak az üzletből.

Az ügyben a Tolnai Rendőrőrs munkatársai széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, a beszerzett információk alapján két olyan vidéki férfire terelődött a gyanú, akiket másnap Faddon igazoltattak is.

A 19 és 21 éves ónódi lakosokat – akik egymással közeli rokonságban állnak - elszámoltatták, majd lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Mindketten beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy előző este érkeztek Borsodból többedmagukkal, munkavégzés miatt. Előre eltervezték, hogy lopni fognak. Az ellopott termékek egy részét tőlük lefoglalták, így a kár egy része megtérült.

A nyomozás során bebizonyosodott, hogy minősítő körülmény is van az ügyben, ezért szükséges volt a férfiak ismételt kihallgatása. Az idősebb férfit ugyanis a boltosok próbálták "marasztalni", de ő az egyik nőt ruhájánál fogva félrelökte a kijáratból, a másikat pedig megkarmolta, amikor a táskáját megfogva vissza akarta őt tartani. 

A fiatalabb férfit tartózkodási helyén – Keszthelyen - találták meg a nyomozók, ő fenntartotta korábbi vallomását. Idősebb társa idő közben ismeretlen helyre távozott, így ellene elfogató parancsot bocsátottak ki. A miskolci kollégák november elsején elfogták a „tolvajt” , majd a tolnai zsaruk újból kihallgatták, de ekkor már rablás bűntett elkövetésével gyanúsították meg. Bíróság elé állították, ahol 3 év letöltendő szabadságvesztést szabott ki az eljáró bíró, az ítélet még nem jogerős.

A rabló jelenleg letartóztatásban van. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !