Súlyos sérüléssel járó balesetet okoztak a szabálytalanul közlekedő sofőrök

Mindkét autó sofőrjével szemben vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség, akik a maconkai horgásztónál frontálisan ütköztek és súlyos sérüléssel járó balesetet okoztak.

A vád szerint a férfiak a Bátonyterenyéhez tartozó tórendszer keskeny, ám forgalmas útján egymás felé vezették tehergépkocsijaikat. A 25 éves, vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott dobozos felépítésű járművének zárt raktérben szabálytalan módon szállított további két utast. Ő és a 26 éves másik vádlott is rendelkezett helyismerettel, rendszeresen közlekedtek erre.

A járművek az ellentétes irányokból egy, a bokros-fás növényzet miatt nehezen belátható útkanyarulatba érkeztek. Az idősebb férfi nem jobbra tartva haladt, míg a 25 éves vádlott az útviszonyokhoz képest eltúlzott sebességgel érkezett a számára beláthatatlan kanyarba. Ugyan amikor észlelték egymást mindketten vészfékezésbe kezdtek, de a frontális ütközést már nem tudták elkerülni.

A balesetben a szabálytalanul a tehertérben utazó két sértett súlyosan megsérült, amikor testük magatehetetlenül a raktér oldalának és az ott található szerszámoknak ütközött. A szabályosan utazó utasnak könnyű sérülései lettek.

A baleset oka egyrészt a 26 éves vádlott részéről a jobbra tartás elmulasztása, másrészt a szemből érkező 25 éves férfi eltúlzott sebessége volt.

Az ügyészség ezért a férfiakkal szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, melyben indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki velük szemben pénzbüntetést és tiltsa el őket a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze őket az eljárás során keletkezett 330.848 forint bűnügyi költség megfizettetésére is.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !