Egy alvó családra akarta rágyújtani a házat a volt szerető

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, köztük tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki egy alvó családra akarta rágyújtani a házat Pápa közelében.

A vádirat szerint az elkövető és a férfi sértett korábban bensőséges viszonyban állt egymással, amely azonban megromlott, a férfi nem kereste a vádlott társaságát, élettársával pedig esküvőre készült, amelyről az elkövető is tudott.

A vádlott két nappal a sértettek esküvője előtt, éjjel egy óra körül, tudva, hogy a szülők és kiskorú gyermekeik is otthon tartózkodnak, a sértettek házához ment, hogy azt rájuk gyújtsa. Tettét előre megtervezte és a tűzgyújtáshoz szükséges eszközöket, gázolajat vitt magával, arcát pedig szájmaszkkal, fejét csuklyával álcázta.

Az elkövető a nyitott kapun keresztül akadálytalanul bejutott az udvarra, ahol a gázolajjal átitatott ruhadarabokat egy lombseprűre tekerte, majd meggyújtotta, és azzal három helyen is lángra akarta lobbantani a ház tetőszerkezetét.

A házban lakó asszony azonban szerencsés módon éppen felébredt és a mosdóból észlelte az ablak előtt felcsapó lángokat, a bejárathoz szaladt és kiabálva ébresztette élettársát. A vádlottat ez megakadályozta abban, hogy tettét folytassa, a meggyújtott tetőlécek és az előtető tartólécének izzása pedig magától kialudt. 

A cselekmény elkövetése közben megzavart vádlott a ház udvarán parkoló személygépkocsi mögé bújt, majd amikor a férfi felszólította, hogy jöjjön elő és el is indult az irányába, figyelemelterelésül a még mindig nála lévő lombseprűt a ház felé dobta, és kiszaladt az utcára. Az asszony és a férfi ekkor utána futottak, és a ház előtti kocsibejárón elfogták, majd a rendőrség érkezéséig visszatartották. Miután a maszkot és a csuklyát leszedték róla, nyilvánvalóvá vált számukra az egyébként közelükben élő nő személyazonossága.

Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben azzal, hogy a nő a törvény rendelkezésénél fogva nem bocsátható feltételes szabadságra.  

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !