Rettegésben tartotta volt élettársát egy baranyai férfi

A Pécsi Járási Ügyészség többek között személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki szakításuk után hosszú időn keresztül zaklatta volt élettársát.

A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett 2021 januárjában élettársi kapcsolatot létesítettek, azonban a kapcsolatuk egy hónapot követően annyira megromlott, hogy a sértett az élettársi viszonyt megszakította, a férfi a lakásból elköltözött. A kapcsolatuk megszűnését azonban a férfi nem tudta elfogadni, ezért volt élettársát 2021 februárjától rendszeresen felkereste, mely alkalmakkor a férfi folyamatosan fenyegette, illetve többször bántalmazta is. Mindezek miatt a nő többször értesítette a rendőrséget.

A sértett ezen zaklatások miatt megelőző távoltartást kezdeményezett a bíróságnál, mely hatóság elrendelte azt. A férfi azonban ezen végzés ellenére is többször felkereste volt élettársát, ezért a bíróság először pénzbírsággal, majd elzárással sújtotta. Az elzárás leteltét követően azonban a férfi továbbra is zaklatta, fenyegette élettársát, ezért vele szemben ismételten távoltartásra, majd annak megszegését követően újabb pénzbírságra, illetve elzárásra került sor.

A férfi azonban az időközben megindult büntetőeljárás alatt sem hagyott fel volt élettársa háborgatásával, ezért a nyomozás során letartóztatták.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi cselekménye kapcsolati erőszak bűntettének, valamint a zaklatás bűntett minősített esetének a megállapítására alkalmas.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !