Ugrás a fő tartalomra

Rendőrautót lopott és másokat igazoltatott egy ittas gépkocsivezető Romániában

Ellopott egy rendőrautót és másokat igazoltatott péntek hajnalban Nagyszebenben egy ittas járművezető, aki így akart bosszút állni a rendőrökön, amiért felfüggesztették a vezetői engedélyét - írta az Adevarul című román lap.

A 23 éves veresmarti fiatalembert egy közúti ellenőrzés során nem sokkal éjfél után szondáztatták meg a rendőrök, és 0,8 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg nála. Mivel a gépkocsija sem volt forgalomba íratva, bekísérték az őrsre és bűnvádi eljárást indítottak ellene - közölte Elena Welter, a Szeben megyei rendőrség szóvivője.

A jogosítvány nélkül maradt sofőr nem akart gyalog távozni, beült egy rendőrautóba, és elhajtott. A rendőrök csak akkor vették észre, hogy hiányzik egy járőrkocsijuk, amikor éjjel egy másik sofőr a 112-es sürgősségi segélyhívón panaszolta el, hogy egy rendőrautót vezető, de szemmel láthatóan ittas civil állította meg, és vezetői engedélyét követeli.

Negyven perccel később a 15 kilométernyire lévő Vesztényben találták meg az álrendőrt, aki az Adevarul szerint egy szórakozóhelyen akarta kalandját megünnepelni.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Lucian Bode belügyminiszer egy aradi sajtóértekezleten később azt mondta az esetről: ha nem lenne siralmas, akár nevetni is lehetne rajta. Hozzátette: el nem tudja képzelni, hogyan fajult odáig a helyzet, hogy egy másik sofőr polgári felelősségérzetére volt szükség egy rendőrautó ellopásának felfedezéséhez, a "kínos" ügyben mindenesetre belső vizsgálat indult a nagyszebeni rendőrségen, mert ilyen eseteknek nem szabad megtörténniük az állami intézményekben. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le

A Győri Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján , vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2022. szeptember 25-én 12 óra körül Győrben, a Szent István úton lévő egyik benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve bejelentés tehető a 112-es központi segélyhívón is. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Videón, ahogyan egy Chevrolet elgázol egy kerékpárost

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapj án egy ismeretlen személy 2022. november 9-én 17 óra 5 perckor Győrben, a Jedlik Ányos híd felől a Híd utca, Töltésszer utca kereszteződésénél lévő körfogalom irányába közlekedett feltehetően egy szürke színű Chevrolet Lacetti kombi típusú személygépkocsijával. Haladása során a járművezető a körforgalom előtt - a kamerafelvétel alapján – észlelte, hogy a számára nem biztosított elsőbbséget egy kerékpáros fiatalember, aki a Híd utca felől hajtott a kijelölt gyalogátkelőhelyre. A sofőr a járművét lefékezte, azonban ennek ellenére a biciklisnek érintőlegesen nekiütközött és őt fellökte, aki ezt követően visszaült a kerékpárjára és tovább haladt. A balesetet észlelve az ismeretlen vezető megállt, de segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében a 13 éves kerékpáros fiú megsérült Megosztás

A gödöllői rendőrök elfogták a fiatalokból álló bűnbandát

A gödöllői rendőrök elfogták azt a fiatalokból álló bűnbandát, akik a gyanú szerint kocsikat törtek fel, építkezések területére másztak be és vitték, amit csak bírtak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az első bejelentés 2022 szeptemberében érkezett a segélyhívóra, amikor egy Kistarcsán leparkolt kisbuszt törtek fel az akkor még ismeretlenek, három országúti versenykerékpárnak, akkumulátornak, ruháknak és sportfelszereléseknek kélt lába, a sértett becslése szerint több mint 1,5 millió forint kár érte. Ezt követően sorra érkeztek gépkocsi feltörésekről és lopásról bejelentések a környező településekről. Volt ahonnan csak egy bicskát sikerült lenyúlni, volt, amikor egy nyitott autóval egyszerűen csak elhajtottak a helyszínről. A nyomozás jelenlegi adatai szerint az elkövetők novemberi elfogásáig 11 bűncselekményt követtek el. A gödöllői zsaruk talpaltak az információk és nyomok után, a helyszíneken mindenre kiterjedő szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, akit csak lehetett m

Arra vette rá a barátnőjét, hogy más férfiakkal szexuális cselekményt végezzen

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki arra vette rá a barátnőjét, hogy más férfiakkal szexuális cselekményt végezzen. A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi hamis közös jövőkép ígéretével rábeszélt egy fiatal lányt, hogy Ausztriában, majd Svájcban különböző bárokban prostitúciós tevékenységet folytasson. A lány az ebből származó jövedelmének nagy részét személyesen vagy postai úton a férfinak adta át. Egy idő után a lány azonban közölte, hogy a tevékenységet abba akarja hagyni, ekkor a férfi bántalmazta, megfenyegette. A lány 2014-ben jelentette fel a férfit Magyarországon. A férfi azért, hogy a külföldről érkező nagy összegű utalások eredetét leplezze, rávette családtagjait (édesanyját és testvéreit), hogy a külföldről nevükre utalt pénzt felvegyék és neki átadják. A férfi 2009 októbere és 2014 augusztusa között ily módon több, mint 12 millió forintnak megfelelő svájci frankhoz jutott hozzá. A férfi ez

Szökött fogolyt keresnek a nógrádi rendőrök

A Szécsényi Rendőrkapitányság folytat eljárást fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt Oláh Norbert ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves férfi 2022. november 20-án a délutáni órákban a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd a házi őrizet helyéül kijelölt szécsényi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. A Szécsényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szécsényi Rendőrkapitányságon (3170 Szécsény, Rákóczi út 66.) személyesen, telefonon a 06-32-372-255-ös hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy hívja a 112-es központi segélyhívószámot. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !