Önbíráskodott a drogdíler: megverte a tőle korábban hitelben drogot vásárló ügyfelét

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves Pest megyei díler ellen, aki megverte a tőle korábban hitelben drogot vásárló ügyfelét.

A vád szerint a férfi Jobbágyiban autózva meglátta a sértettet, aki korábban kábítószert vásárolt tőle, de azt nem fizette ki. Megfenyegette, mire a sértett elszaladt. A vádlott autójával üldözőbe vette, majd miután utolérte, pulóverénél fogva a földre rántotta, és a fején ütlegelte, valamint testszerte megrugdosta, de az adós fizetni nem tudott neki.

A vádlottnak az önbíráskodás mellett tiltott szerekkel való kereskedésért is felelnie kell, ugyanis 2021 októberétől új pszichoaktív anyagot (N-etil-norpentedront) árult, többek között akkor még 18. életévét be nem töltött személyek részére.

Az új pszichoaktív anyag ok az ún. dizájner drogok. Ezek olyan, a forgalomban újonnan megjelent, jellemzően folyamatosan változó vegyületek, amelyek jogilag (még) nincsenek kábítószerré nyilvánítva, de a központi idegrendszer működésének befolyásolása révén alkalmasak a tudatállapot, a viselkedés vagy az érzékelés módosítására, megváltoztatására, és ezért hasonló fenyegetést jelentenek, mint a törvény szerinti kábítószerek.

Az ügyészség a fentiek miatt önbíráskodás bűntettének kísérletével, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, valamint tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek új pszichoaktív anyag átadásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolta meg a többszörösen büntetett előéletű elkövetőt.

Arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmények elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a járási ügyészség 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt. Bűnössége kimondása esetén a korábban kiszabott 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie, valamint a 403.560 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie. Az ügyészség indítványt tett 813.500 forint, bűncselekményből származó összeg elkobzására is.

Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt, az ítéletet a vádlott letartóztatásban várja.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !