Életveszélyes állapotban vitték kórházba azt a Zuglóban balesetet szenvedett férfit, aki ellen korábban testi sértés miatt elfogatóparancsot adtak ki, egy másik baleset kapcsán segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja merült fel, illetve a szabálysértési elzárását sem kezdte meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki autójával 2022. október 6-án 19 óra 15 perc körül a XIII. kerületi Béke utcában haladva, sávváltás közben összeütközött egy vele azonos irányban közlekedő segédmotoros kerékpárral. A kétkerekű emiatt a járdán lévő parkolásgátló oszlopnak csapódott, vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett, a kocsi vezetője azonban megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Az autós fél órával később már a XIV. kerületi Hungária körúton járt, amikor a belső sávban nekiment a kiemelt szegélynek, majd az út melletti füves területre felhajtva kidöntött egy közlekedési táblákat tartó oszlopot, végül pedig az oldalára borulva az úttesten állt meg. A járművet vezető R. Tamást a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda bűncselekményi értéket mutatott.
A rendőrök a történtek tisztázása során megállapították, hogy a 37 éves férfival szemben a bíróság elfogatóparancsot adott ki testi sértés miatt, valamint a Bicskei Rendőrkapitányság szabálysértési elzárása céljából büntetés-végrehajtási intézetbe történő szállítását rendelte el.
R. Tamás gyanúsítotti kihallgatására – állapota miatt – még nem került sor, a XIII. kerületi rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !