A síneken sétált, vészfékezésre kényszerítve a vonatot, majd a vonat ablakait is megdobálta (videó)

A vádirati tényállás szerint a 35 éves lengyel állampolgárságú vádlott Mosonmagyaróvár külterületén, a Hegyeshalom-Győr között húzódó vasútvonalon állt a sínpár közé azért, hogy a közeledő személyvonatot megállítsa. A mozdonyvezető 140 km/h sebességről vészfékezett, hogy ne üsse el a terheltet, aki a vonat elől félreugrott. A férfi fel akart szállni a vonatra, és mikor tapasztalta, hogy az ajtókat nem nyitják ki neki, elkezdte kővel dobálni a szerelvény ablakait. Az elkövető a személyvonat nyolc ablakát és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni.

A férfi ezt követően mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére a „HELP” feliratot írta.

A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és jegyvizsgáló tartózkodott, akiknek a testi épsége veszélybe került a vádlott magatartása miatt. A dobálás a vonatban több mint 3,4 millió Ft kárt okozott.

Az eljárás során a férfi véréből kábítószernek minősülő hatóanyagot mutattak ki, tette elkövetésekor bódult állapotban volt.

A Győri Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő terhelt ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emelt vádat, mely cselekményért négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !