Ellopott egy padon felejtett övtáskát, a benne talált 1,5 millió forint értékű készpénzt felélte

A sértett egy padon felejtette az övtáskáját, amiben külföldi valuta, és hazai fizetőeszköz volt. A tettes megtalálta és eltette, a tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A sértett augusztus 11-én éjszaka egy rokonához érkezett Tatabányára. Várakozás közben egy padra ült, maga mellé téve az övtáskáját. Abban közel 1,5 millió forint értékű készpénz, többségében külföldi valuta volt. Rövid időn belül az épületbe bejutott, a táskát viszont a padon hagyta. Órákkal később vette csak észre az értékeinek hiányát, ekkor feljelentést tett a Tatabányai Rendőrkapitányságon. 

A rendőrök azonosították a 29 éves elkövetőt. N. Ádámot gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Elmondta, hogy a pénzt átváltotta, és már időközben felélte. Ellene lopás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !