Keresés ebben a blogban

Életveszélyesen megsebesítette egy tapétavágó késsel ismerősét egy budapesti férfi

A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták, a napokban pedig befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint életveszélyesen megsebesítette egy tapétavágó késsel ismerősét a XIII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt folytatott eljárást egy 52 éves budapesti férfival szemben, aki egy Gács utcai bevásárló központ előtt, szóváltást követően dulakodni kezdett egy ismerősével, majd egy sniccert vett elő, amellyel több helyen megvágta annak mellkasán.

Á. Árpád a késelés után elmenekült, azonban az újpesti járőrök a Váci úton fél óra múlva elfogták, majd a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, nála az elkövetés eszközét is megtalálták és lefoglalták. A feltételezett késelőt ezt követően átkísérték a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A férfit az életvédelmi nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Vallomásába előadta, hogy szerinte többen támadtak rá mielőtt vágott, a bűncselekmény elkövetését nem tagadta, azt újra megtenné. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az Á. Árpád által okozott 30, 25 és 15 centiméter hosszú vágott sérülések a gyors orvosi beavatkozások nélkül halált is okozhattak volna. 

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !