A hajdúsámsoni férfi ittasan ült volán mögé, majd nem sokkal később balesetet okozott

A rendőrök befejezték a 471-es főúton történt baleset vizsgálatát. A megalapozott gyanú szerint a hajdúsámsoni férfi ittasan ült volán mögé, majd nem sokkal később balesetet okozott.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy hajdúsámsoni lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a 471-es főúton közlekedett személygépkocsijával Debrecen felé. A sofőr a járműje sebességét nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg, érintőlegesen nekiütközött egy másik autónak, majd ezt követően nekicsapódott további két gépkocsinak is.

A helyszínre érkező rendőrök a férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért őt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A baleset során személyi sérülés nem történt, a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !