Több száz millióval károsította meg munkaadóját egy budapesti autószalon alkalmazottja

Illusztráció
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki gépkocsi értékesítő munkája közben százmilliókat sikkasztott.

A vádirat szerint egy 27 éves férfi értékesítőként dolgozott egy gépjárműkereskedő cégnél. Munkaköréből kifolyólag joga volt a gépkocsikat átadni a vevőknek és tőlük a vételárat készpénzben átvenni, amelyet azonban köteles lett volna a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára befizetni.

A férfi 2019 áprilisa és 2020 januárja között úgy értékesített 24 járművet, hogy azok – összesen több mint 223 millió forintos – vételárát elsikkasztotta, megkárosítva így az értékesítő céget. A személygépkocsikat az esetek többségében átírták a jóhiszemű vásárlók nevére, azonban a vádlott az átvett összegeket nem fizette be munkáltatójának, hanem azokból saját magának vásárolt autókat, nagy értékű műszaki cikkeket és ruhákat, valamint eljátszotta kaszinóban és online sportfogadáson.

A vádnak tárgya még egy eset, amikor a vádlott 8 millió forintot úgy vett át egy gépkocsiért, hogy azt ígérte, hogy az ügyintézési határidő miatt 1 hét múlva jelentkezik, azonban a vételárat ekkor is magára költötte, az autót pedig nem adta át.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfival szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat börtönre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a cég kártérítési igényét is bírálja el érdemben az elkövetési érték erejéig, valamint kötelezze a férfit a 7,5 millió forintot meghaladó bűnügyi költség viselésére is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !