Ököllel vállon ütötte majd leköpte a buszsofőrt

A járőrök gyors intézkedésének köszönhetően őrizetbe került egy helyi lakos - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bejelentést érkezett a rendőrségre 2022. augusztus 11-én 19 óra 40 perckor, hogy egy veszprémi buszmegállóban az egyik távolsági járat vezetőjével szemben agresszíven viselkedett az utas.

A kiérkező járőröknek a sofőr elmondta, hogy a bejelentését megelőzően egy általa látásból ismert férfi felszállt a járatra, majd a vezetőülés mögött helyet foglalt. A járművezető megállt abban a veszprémi buszmegállóban, amelyben az utas korábban le szokott szállni. Ekkor a férfi agresszív magatartást tanusított, sértő és trágár jelzőkkel illette a sértettet, ököllel vállon ütötte, leköpte, majd további szitkozódó és fenyegető kifejezéseket használva a busz nyitott ajtaján távozott.

Miután a buszvezető telefonon rendőri segítséget kért az őrjöngő személy visszaszállt a járműre, és tovább folytatta a szidalmazását illetve a sofőr bántalmazását. A járat egyik utasának segítő közreműködésével végül a férfi eltávozott. A tanúk által elmondott személyleírás alapján a rendőrök rövid időn belül a lakcímén igazoltatták a helyi lakost, majd a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították, és őrizetbe vétele mellett büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben. A nyomozók a 40 éves elkövetőt gyanúsítottként kihallgatták, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !