Motorost gázolt egy piros lámpán áthaladó sofőr Budapesten (videó)

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 42 éves sofőrrel szemben, aki egy forgalmas belvárosi kereszteződésnél a pirosra váltó lámpa ellenére nem állt meg, ezért a kereszteződésbe behajtva, elütött egy szabályosan, zöld lámpánál elinduló motorost, aki súlyosan megsérült.

A vádirat szerint a férf gépkocsival a VIII. kerületben, a József körúton közlekedett a Petőfi híd felé. Haladása során, a megengedett 50 km/órához közeli sebességgel a József körút - Üllői út kereszteződéséhez ért.

Ugyanennél a kereszteződésnél, a vádlott haladási irányát tekintve balról, az Üllői úton, a piros lámpánál várakozott a sértett motoros.

Amikor a férfi a kereszteződéshez ért, a forgalmat irányító közlekedési lámpa már zöldről sárgára váltott, ennek ellenére a vádlott áthaladt az útkereszteződés előtti gyalogátkelőhelyen, majd az akkorra már piros fényjelzés ellenére, megállási kötelezettségét megszegve, behajtott a kereszteződésbe.

Eközben a motoros haladási irányában a közlekedési lámpa zöldre váltott, ezért a sértett szabályosan, irányváltoztatás nélkül, a Kálvin tér irányába haladva, szintén behajtott a kereszteződésbe. A szabad jelzésre elinduló, álló helyzetből gyorsító sértett észlelte a kereszteződésbe jobbról, szabálytalanul behajtó autót, azonban már nem tudta elkerülni a balesetet, így motorkerékpárjával a vádlotti gépkocsi elejének ütközött. A sértett a baleset következtében sípcsonttörést szenvedett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 42 éves férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést. A kerületi ügyészség a férfival szemben pénzbüntetés, valamint határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádiratban.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !