Ugrás a fő tartalomra

Brutálisan bántalmazta az őt elhagyó barátnőit a fiatal fiú

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozta azzal a fiatal fiúval szemben, aki brutálisan bántalmazta az őt elhagyó barátnőit. 

A Fővárosi Főügyészség 2020-ban emelt vádat az elkövetéskor 16 éves, és a büntetőeljárás során újabb bűncselekményeket elkövető fiúval szemben, emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2022. június 29-én kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben, amelyért őt halmazati büntetésül 12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A már 15 évesen jegyben járó fiú kapcsolatuk alatt féltékenységből sokszor bántalmazta jegyesét, aki őt elhagyta. A fiatal a szakítást nem tudta elfogadni. 2018 márciusában elcsalta a sértettet a ráckevei Duna-ághoz, majd a töltésről a 0 fokos vízbe lökte. A sértett a partra tudott evickélni, ahol a fiú tovább bántalmazta, vágóeszközzel összekaszabolta, majd az életveszélyes állapotba került sértettet hátra hagyta. A lány a lélekjelenlétének köszönhetően telefonon barátnőjétől kért segítséget, és később feljelentést tett.

A büntetőeljárás alatt a bíróság a vádlottal szemben - mozgását nyomon követő eszközzel biztosított - bűnügyi felügyeletet rendelt el. A kényszerintézkedés alatt a fiú egy közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg egy fiatalkorú lánnyal, aki rendszeresen látogatta, azonban ennek a kapcsolatnak is szakítás lett a vége, amibe a fiú ugyancsak nem tudott beletörődni.

A fiatalkorú 2018 augusztusában a nyomkövetőjét levágta, magához vett egy rugós bicskát, és megszökött. Felkutatta a lányt, akinek az édesanyjával szóváltásba keveredett, majd négyszer mellkason, illetve alkaron szúrt. Ezután a volt barátnőjét mellbe szúrta, majd testszerte összeszurkálta. A lány életét a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. Édesanyját életveszélyes sérülései miatt ugyancsak megműtötték, és a támadás következtében poszttraumás stresszt is elszenvedett - olvasható a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

Az ítélet ellen a fiatalkorúak ügyésze hosszabb tartamú szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblánál előterjesztett indítványával a vádlott büntetésének súlyosítása mellett, a védelmi fellebbezések elutasítását kezdeményezte. A vádlott letartóztatásban várja a másodfokú büntetőeljárás befejezését.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Súlyos testi sértés miatt keresik a képen látható férfit

A kőbányai rendőrök az egyik feltételezett elkövető azonosításához a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi Budapest X. kerületében, egy Könyves Kálmán körúti benzinkút mögött féltékenységből többször megütött egy másik férfit. A sértettet az ütésektől a földre esett, de az elkövetők még ezután is tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök azonosították az egyik elkövetőt, társát továbbra is keresik. A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot és farmeringet viselt. Jobb felkarján tetoválás van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit feli

A külseje miatt gúnyolták az iskolában a 11 éves gyürei kislányt, aki öngyilkos akart lenni

Gyürén egy 11 éves kislány lépett ki a vonat elé: iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének.  Szomorú tragédia történt vasárnap Gyürén: egy kislány a nyílt pályán lépett ki a vonat elé, szándékosan. A 11 éves gyermeket életveszélyes állapotban szállították kórházba a baleset után, amit a monzdonyvezető már nem tudott elkerülni. A kislányt nagyszülei nevelték, az ismerőseik értetlenül álltak a tragédia előtt. Kiderült, hogy a gyermek iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének - írta a Life . "A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája" - mondta a Borsnak a kislány, Hanna nagypapája. Mint kiderült, a gyereket a külseje miatt bántották, többször sírva ment haza. "Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye" - árulta el a nagypapa. A gyerek állapota még mindig kritikus Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. Nem egy kreatív hobbi boltba, hanem egy élelmiszerüzletbe tört be rendhagyó ruházatával az elkövető, aki egy fotocellás ajtót kővel áttörve némi szeszes italra tett szert cselekménye során . Az ezredforduló bűnügyi sorozatai azonban nem készítették fel elég alaposan a tettest, a nyomozók ugyanis a helyszínen rögzített nyomok alapján még aznap elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szegedi férfit a rendőrök napokon belül elfogták. Az eredményes felderítést követően, a nyomozás lezártával az elkövetőnek dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt kell felelnie. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Arany Málna díjas lopás történt Kecskeméten

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit, aki annyira belefeledkezett a lopásba, hogy a helyszínen hagyta táskáját, majd a kiérkező járőrök mellől próbálta visszacsenni a hátramaradt értékét, sikertelenül -  közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Bejelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitánysága tegnap előtt reggel egy idős asszony, miszerint az éjszaka során egy ismeretlen személy több dolgot is eltulajdonított a megyeszékhelyi otthonából. A 69 éves sértett arról számolt be a rendőröknek, hogy a tolvaj a kapun bemászva belülről kinyitotta a zárt kaput, így tudott bejutni az udvarba, ahonnan ellopta az ott parkoló személyautó akkumulátorát. Ezen kívül kirámolta a nyári konyhát, innen használati tárgyakat vitt el, valamint kerti gépeket lopott a fészerből. A zsákmánya között szerepelt egy talicska is, amivel nagy valószínűséggel az újonnan szerzett portékákat szállította. Azonban nem volt elég alapos a tolvaj, ugyanis hátra hagyta a tás