Kocsit lopott, a családtagjait bántalmazta, a segítségére érkező mentősnek is eltörte a bordáját

A ráckevei vizsgálók befejezték annak a letartóztatásban lévő, 27 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint kocsit lopott, használt gumik tömegét dobta ki, családtagjait fenyegette és bántalmazta, sőt, a segítségére érkező mentősnek is eltörte a bordáját - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy 31 éves ráckevei nő jelezte 2020 júniusában a rendőrségen, hogy valaki egy lakatlan területre 1600 autógumit dobott ki, ami nála és a közvetlen környezetében élőknél kimerítette a probléma fogalmát. Azt is hozzátette, hogy az abroncsokba beköltözött patkányok száma már elviselhetetlen, valamint a gumikupac magassága eléri fürdőszobája ablakát.

A helyi nyomozók rámozdultak a probléma megoldására, a kellő bizonyítékok begyűjtése után, tudták kit és hol kell keresni. A 27 éves, már nem kevés alkalommal a rendőrség fókuszába került K. Józsefet a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanújával kihallgatták. Tettét beismerte, állította, nem tudta, hogy nem lehet használt gumikat tárolni azon a lakatlan telken.

A ráckevei nyomozók további bűncselekmények gyanúját sorolták fel folytatólagos kihallgatásakor. Hol az életét megmenteni igyekvő mentősökkel viselkedett agresszíven; egyiküknek bordáját törte, hol édesanyját és annak élettársát fenyegette megöléssel, majd indulatos szóváltás közben egy csáklyával többször egyikük felé szúrt, de a szerencsének és a sértett lélekjelenlétének köszönhetően komolyabb sérülés nem történt. Volt, hogy kalapáccsal támadt egy nőre, akit családtagjai védtek meg. A járművezetéstől eltiltott K. József egy alkalommal indítókulccsal lopott gépkocsit, újabb, 2021. augusztus 2-i kihallgatását őrizetbe vétele követte.

A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály az azóta is letartóztatásban lévő K. József ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének, több rendbeli súlyos testi sértés bűntette kísérletének, súlyos testi sértés bűntettének, lopás vétségének, lopás bűntettének, több rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének, kábítószer birtoklása vétségének, járművezetés bódult állapotban vétségének, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !