Ittasan halálos közlekedési baleset okozott, a helyszínen meghalt utasát sorsára hagyva menekült volna

Halálos közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be a Pest megyei rendőrök. A sofőr ivott, helyszínen meghalt utasát sorsára hagyva menekült volna - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Piliscsabán, a Fő úton haladt egy személyautó, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban útpadkának hajtott, átsodródott a másik oldalra és az árkon keresztül kerítésnek ütközött, majd felborult. A jármű anyósülésen tartózkodó, 44 éves, beszorult utasa a helyszínen meghalt, a sofőr kikászálódott a kocsiból és megpróbálta gyalog elhagyni a helyszínt. Közelben lévők tartották vissza a rendőrök kiérkezéséig. A kocsiban üres sörös dobozok hevertek, a sofőr alkoholtesztje pedig pozitív eredményt mutatott. Később a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, ahol ellátása mellett a mintavétel is megtörtént: az ellátáskori etilalkohol-koncentráció mértéke 2,34 ezrelék volt.

A közlekedési baleset vizsgálata szakértők bevonásával zajlott, az orvosszakértő az elhunytra és a sofőrre vonatkozóan készítette el szakvéleményét, a műszaki szakértő a járművet vette górcső alá.

A 44 éves áldozat a balesetben elszenvedett sérüléseinek - sorozatbordatörés, tüdősérülés, májroncsolódás - következtében vesztette életét. A sofőr csigolyatörést szenvedett és eltörtek bordái. A szakértő szerint a baleset idején a férfi szervezetében 1,94-2,08 ezrelék lehetett az etilalkohol-koncentráció, amely közepes fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett, mert azt egy korábbi ittas vezetése miatt elvették.

A műszaki szakértő megállapította, a jármű fékezhető és kormányozható volt, műszaki hibát, karbantartási hiányosságot a vizsgálatok nem tártak fel. Az is kiderült, a sofőr, és utasa nem használta a biztonsági övet. A baleset bekövetkezésének okát emberi tényezőkre vezette vissza.

Gy. Lászlót halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntettével, illetve ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével gyanúsították meg. Beismerő vallomást tett, elmondta, kollégáival iszogatott szállásán, amikor egyik ismerőse megkérte, vigye el a boltba. Visszafelé tartottak, amikor a baleset bekövetkezett. Felelősségét nem vitatta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kezdeményezte a férfi pályaalkalmassági vizsgálatát, amelyen alkalmatlan minősítést ért el. Legkorábban 2023 februárjában kezdeményezhető új vizsgálat, addig nem vezethet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya az ügy vizsgálatát - vádemelésre javaslatot téve - befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !