Gyorshajtásával gerinctörést és léprepedést okozott barátainak egy salgótarjáni férfi

A Balassagyarmati Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt fogházbüntetést indítványoz egy 31 éves salgótarjáni férfival szemben, aki a gyorshajtásával igen komoly sérüléseket okozott barátainak.

A vád szerint a férfi Salgótarjánban 95-105 km/h sebességgel vezette gépkocsiját. A száguldó autó a nedves úttesten megcsúszott, felhajtott a járdára, majd egy portaépületnek ütközött.

A balesetben az elől ülő utasnak mellkasi zúzódásos és töréses sérülései keletkeztek, a jobb hátsó ülésen ülő fiatal kirepült az utastérből és több háti- és nyakcsigolyája is eltörött, a bal hátsó utasnak pedig el kellett távolítani a balesetben megsérült lépét. A sofőr sem úszta meg komolyabb sérülések nélkül: több bordája, a mellkas- és a koponyacsontja is eltörött, valamint agyvérzést is szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a vádlott a megengedett sebességet jelentősen túllépte, ugyanis ha 50 km/h sebességgel hajt, a gépkocsi nem veszítette volna el  a stabilitását és nem ütközött volna az épületnek.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség ezért maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot ellene a Salgótarjáni Járásbíróságon. Ebben – vádlotti beismerés esetére – 1 év fogházbüntetés és 5 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a 367.209 Ft bűnügyi költség megfizettetésére is.

A jármű utasai nem csatolták be biztonsági öveiket. Emiatt zuhant ki a gerinctörést szenvedő utas az autóból, és ugyancsak emiatt a rendőrség mindhármuk ellen közigazgatási eljárást kezdeményezett.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !