Csoportos önbíráskodássá fajult a pénztárca visszaszerzése Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal három Kaposvár környéki férfival – köztük egy fiatalkorúval - szemben, akik törvénysértő módon akartak visszaszerezni egy eltűnt pénztárcát az állítólagos tettestől - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A fiatalkorú vádlott és felnőtt társa az ominózus napon az esti órákban otthonában kereste fel a sértettet, akiről azt feltételezték, hogy ellopta a vádlott nevelőanyjának pénztárcáját.

A két férfi először csak az utcáról kiabálva fenyegetőzött a sértett apjával, majd magával a sértettel, akik hiába bizonygatták, hogy nincs náluk a keresett pénztárca. A fiatalkorú vádlott egy pofont is adott a meggyanúsított férfinak.

Miután a tettlegességgel nem értek célt, a fiatalkorú vádlott telefonon a helyszínre hívta az apját is, aki ahelyett, hogy fékezni próbálta volna az indulatokat, maga is bekapcsolódott a sértettek bántalmazásába. Először az idősebb sértettet ütötte orrba, majd a fiával és az ismerősükkel együtt benyomták a sértettek házának nagykapuját, ahol előbb az udvaron, utána pedig az utcára kihúzva ütlegelték és rugdosták a tárcalopással vádolt fiatalabb fiút.

A bántalmazásnak néhány perccel később az vetett véget, hogy a vádlottak meghallották, hogy kihívták a rendőröket. A két sértett a bántalmazások következtében könnyebb sérüléseket szenvedett.

A vádlottakat a kaposvári rendőrök már másnap elfogták, majd ügyészi indítványra valamennyiük letartóztatását elrendelte a bíróság.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az azóta bűnügyi felügyelet és távoltartás hatálya alá került vádlottak közül a fiatalkorú terhelttel szemben felfüggesztett fiatalkorúak fogháza, míg az apjával és a harmadik társukkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.  

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !