Ugrás a fő tartalomra

BRFK: jogszerű, szakszerű és arányos volt a sokkoló használata a Margit hídon tüntetővel szemben

A parancsnoki kivizsgálás szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt az elektromos sokkoló használata hétfőn a Margit hídon tartott tüntetés egyik résztvevőjével szemben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu-n.

A közleményben azt írták, elektromos sokkolót használt egy rendőr egy 42 éves férfival szemben, aki többszöri felszólítása ellenére nem követte utasításait egy a szervező részéről befejezettnek nyilvánított fővárosi gyűlést követően.

Hozzátették, a rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezési jog gyakorlását, ugyanakkor "a szükségesség és az arányosság elvét betartva intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben".

Hétfőn a Margit hídra bejelentett gyűlés vége után a résztvevők nem hagyták el az úttestet és a síneket, ezért a rendőrök többször felszólították őket, hogy menjenek fel a járdára - ismertették.

A részletekről azt írták, hogy egy úttesten ülő férfival szemben a felszólítást követően testi kényszert alkalmaztak, de ő úgy összekapaszkodott egy szintén az aszfalton ülő nővel, hogy a további testi kényszer - a kezeik szétfeszítése - sérülés veszélyével járt volna.

Ekkor - folytatták - a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére a helyszínbiztosítás parancsnoka kilövőfej nélküli elektromos sokkoló eszköz alkalmazására adott utasítást. Az intézkedő rendőr kétszer figyelmeztette a földön ülő férfit az eszköz használatára, s azt a test érintése nélkül a levegőbe szikráztatta.

A közlemény szerint a figyelmeztetések nem vezettek eredményre, ezért a rendőr a sokkolót két másodpercig a férfi ruházatán keresztül a combjához érintette. Az eszköz alkalmazásának hatására a férfi elengedte a nőt, a rendőrök mindkettőjüket felkísérték a járdára. A férfi a szabálysértés tényét elismerte, a szabálysértési nyilatkozatot kitöltötte és aláírta - részletezte a BRFK.

A rendőrség kitért arra is, hogy a férfi a rendőrök kérdésére elmondta, zsibbadást érez a combján, illetve enyhe bőrpír keletkezett a lábán, egészségügyi ellátást nem kért. Előállítása után a rendőrkapitányságon a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, és megállapították, hogy nem igényel orvosi ellátást - olvasható a közleményben.

A BRFK jelezte, hogy a kényszerítőeszköz használatát parancsnoki kivizsgálás követte, amely megállapította, hogy "a sokkoló alkalmazása jogszerű, szakszerű és arányos volt".

A hétfői tüntetést ételfutárok hirdették meg, a demonstrálók elzárták a Margit hidat, tiltakozva a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, a katáról szóló törvény szigorítása és a rezsiköltségek emelkedése ellen.

A rendőrség hétfői közleményében azt írta: a bejelentett gyűlésen 109 embert igazoltattak. Mivel a gyűlés végét követően a résztvevők nem hagyták el a úttestet és a síneket, öt embert állítottak elő, és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben. Egy emberrel szemben sokkoló eszközt alkalmaztak. A gyülekezési joggal visszaélés miatt három ember ellen indítottak szabálysértési eljárást. Egyikükről adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy szabálysértés miatt körözik, őt előállították. Két emberrel szemben közlekedési szabálysértések miatt szabtak ki bírságot.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A rendőrség 300 000 forintot fizet annak, aki olyan információval szolgál, ami Szalai András elfogását eredményezi

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 300 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Szalai András elfogásának elősegítése érdekében. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi Alosztálya körözési eljárást folytat. Továbbá a Győri Törvényszék Büntetésvégrehajtási Csoportja szintén elfogatóparancsot bocsátott ki Szalai András magyar állampolgár ellen orgazdaság bűntette, zsarolás bűntettének kísérlete és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt. Nevezett személy felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek, elfogása nem valósult meg. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 300 000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Szalai András felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. A rendőrség a nyomravezető szem

Elfogatóparancsa alapján körözik Géczi Pétert, 100 000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 100 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A Szolnoki Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a Szolnoki Törvényszék BV Csoportjának elfogatóparancsa alapján Géczi Péter ellen. A 42 éves férfit a bíróság kifosztás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt 3 év szabadságvesztés büntetésre ítélte. Ugyancsak a Szolnoki Törvényszék BV Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot Géczi Péter ellen, akit jogerősen 3 év szabadságvesztésre ítélt a bíróság lopás bűntett elkövetése miatt. Tekintettel arra, hogy Géczi Péter szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg, ezért vele szemben újabb elfogatóparancsok kerültek kibocsátásra. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100 000 forint, azaz egyszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Géczi Péter felkutatását közvetlenül el

Tragikus buszbaleset - 12 halott, legalább 40 sebesült

Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az eset a Zágrábtól a magyar határig vezető sztrádán történt az észak horvátországi Varasd (Varazdin) közelében, a Brenznicki Hum és Komin közti autópálya-szakaszon. Amíg a tűzoltók és a mentők a helyszínen dolgoztak, leállították a forgalmat az autópályán, jelenleg egy sávban lehet közlekedni. A belügyminiszter elmondta: a busz lengyel rendszámmal közlekedett, Varsó közeléből indult és zarándokokat szállított a bosznia-hercegovinai Medugorjebe. A buszon nem voltak gyerekek. A sérülteket a zágrábi, varasdi és csáktornyai kórházba szállították - tette hozzá. (MTI)  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Razzia indul a magyar utakon: ezekre a sofőrökre vadásznak a rendőrök

A rendőrök 2022. augusztus 8-14. között fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2022. augusztus 8-14. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. A rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Sikkasztás miatt keresik Fodor Szilárdot, 300 000 forint üti a markát a nyomravezetőnek

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 300 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A Tatabányai Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot adott ki Fodor Szilárd, ászári lakos ellen, mivel a rá, sikkasztás miatt kiszabott 8 év börtönbüntetés letöltését nem kezdte meg. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 300 000 forint, azaz háromszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Fodor Szilárd felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.   A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a körözött személlyel,