A traktoros mulasztása miatt meghalt egy motoros Szabolcsban

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség azt a traktorost, aki nem takarította fel az úttestről az összetört szélvédőjének darabjait, majd azokra ráhajtott egy motoros, aki elvesztette uralmát a járműve felett, az árokba hajtott, és a helyszínen elhunyt.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint egy szatmári település határában dolgozott a vádlott a traktorjával, amivel egy kultivátort is vontatott. Kora délután elindult hazafelé a traktorral, felhajtott a főútra, ahol kis idő elteltével azt tapasztalta, hogy a traktor hátsó szélvédője berobbant, ezernyi apró darabra tört szét, kb. 12 méter hosszúságban beterítve az úttest jobb oldali sávját, illetve a vezetőfülkét is. A vádlott megállt a traktorral, vissza is tolatott a helyszínre, de nem szállt ki a járműből, csupán onnan ellenőrizte a történteket, majd a lakására távozott. A KRESZ szerint kötelessége lett volna az úttestre került üvegtörmeléket feltakarítani, de legalább a többi közlekedőt megfelelő jelzéssel tájékoztatni a veszélyről. Mindezt a vádlott elmulasztotta, noha tisztában volt vele, hogy balesetveszélyes helyzetet idézett elő.

Több mint egy óra elteltével ugyanezen az útszakaszon a sértett a motorkerékpárjával, legfeljebb 82 km/h sebességgel közlekedett. Ahogy az üvegtörmelékhez érkezett, vészfékezett a motorral, de közben elvesztette a stabilitását, nem tudta kikerülni az üvegcserepeket, a járművel felborult. Az irányíthatatlanná vált motorkerékpár előbb az úttesten csúszott, majd nekiütközött egy betonozott kapubejárónak, a motoros pedig a vízelvezető árokba kibetonozott aljára zuhant. A sértett hiába viselt bukósisakot és speciális motoros öltözéket, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.

Az ügyészség azt indítványozta a vádiraban, hogy a bűncselekmény elkövetését tagadó vádlottat a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre, továbbá pénzbüntetésre ítélje, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Az ügy tárgyalása a Fehérgyarmati Járásbíróságon lesz.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !