A rabszállítóban azzal fenyegette meg rendőröket a letartóztatott férfi, hogy megöleti őket

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást a 32 éves férfi ellen, aki szállítás közben fenyegette a rendőröket, miközben megrongálta a rabszállító autó zárszerkezetét.

2022. június elején vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrség őrizetbe vett, majd gyanúsítottként hallgatott ki egy Veszprém megyei férfit, akit az ügyészség indítványával egyezően a Veszprémi Járásbíróság letartóztatott.

A megalapozott gyanú szerint letartóztatásának elrendelése után -  miközben a bíróságról a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították -, a férfi egyre agresszívabban viselkedett, nemtetszését fejezte ki a bíróság döntésével szemben, és emelt hangon szidta a kísérő rendőröket. Miután elhelyezték a rabszállító autóban, a férfi megbilincselt kézzel rátámadt a rendőrökre, majd testi erejét felhasználva próbálta megütni a hivatalos személyeket, akik a ruházatánál fogva tartották vissza a folyamatosan szabadulni akaró elkövetőt.

Végül a rendőröknek sikerült a letartóztatott személyt visszafogni és a jármű rabszállító helyiségének ajtaját bezárni, de a férfi ezután sem nyugodott meg. Az elkövető a szállítás során kiabálva többször azzal fenyegette a hadnagy és főtörzsőrmester rendfokozatú rendőröket, hogy kapcsolatai révén elintézi, hogy ismerősei, rokonai előbb a kezüket-lábukat eltörjék, majd meg is öleti őket. A férfi a fenyegetések során a rabszállító helyiség ajtaját folyamatosan rugdosta, illetve a könyökével, nagy erővel addig ütötte, amíg annak zárszerkezete megrongálódott.

Az azóta is letartóztatásban lévő férfit később a nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított először tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen, majd a videófelvétel megtekintését követően beismerő vallomást tett és visszavonta panaszát.

A bűncselekmény elkövetését testkamera rögzítette. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !