Ugrás a fő tartalomra

Leomlott egy épület felső szintje Budapesten, többen megsérültek

Többen megsérültek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

Leomlott egy épület felső szintje Budapest VI. kerületében, a Jókai utcában. Az elsődleges adatok szerint a lehulló törmeléktől az utcán négyen sérültek meg. A helyszínen jelenleg is tartanak a mentési munkálatok, a Jókai utca Aradi és Dessewffy utca közötti szakaszát, valamint az Aradi utca 1-5. szám között szakaszát lezárták. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. 

A mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba, miután hétfő délelőtt leomlott a VI. kerületi Jókai utcában lévő egyik ház negyedik emeleti falrésze - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.

Győrfi Pál elmondta: hat mentőegységet riasztottak a helyszínre.

Hozzátette: a legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett. Őt gyors ellátásban részesítették a mentők és azonnal baleseti osztályra szállították.

Három további sérült zúzódások, sebek miatt szorul segítségre, őket is baleseti osztályra vitték - mondta a mentőszolgálat szóvivője.

Az M1 helyszíni tudósítója azt mondta, hogy egy 50 méteres falrész omlott rá az ott parkoló autókra és az utcán lévő emberekre.

Hozzátette, hogy a falrész magával sodort néhány díszítőelemet is a ház homlokzatáról.

A lezuhanó falrész teljesen betemetett, összeroncsolt négy autót, a járművek alig látszanak ki a törmelék alól - számolt be a tudósító.

A M1 információi szerint az egyébként üresen álló épületben felújítási munkák zajlottak.

Néhány hete tűzeset történt az átalakítás alatt álló Jókai utcai épület tetőterében, amelynek egy része hétfőn az utcára omlott - írta a VI. kerület polgármestere, Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) hétfőn közösségi oldalán.

"Néhány hete sajnálatos tűzeset történt az átalakítás alatt álló tetőtérben, ma reggel háromnegyed 10 körül leomlott a tetőszerkezet" - tette hozzá.

Soproni Tamás jelezte: egyeztetett a társasház közös képviselőjével és minden segítséget megadnak a házban élőknek, amennyiben szükséges, úgy ideiglenes szállást is biztosítanak nekik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-nek azt mondta, az épület lakott volt.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Súlyos testi sértés miatt keresik a képen látható férfit

A kőbányai rendőrök az egyik feltételezett elkövető azonosításához a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi Budapest X. kerületében, egy Könyves Kálmán körúti benzinkút mögött féltékenységből többször megütött egy másik férfit. A sértettet az ütésektől a földre esett, de az elkövetők még ezután is tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök azonosították az egyik elkövetőt, társát továbbra is keresik. A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot és farmeringet viselt. Jobb felkarján tetoválás van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit feli

A külseje miatt gúnyolták az iskolában a 11 éves gyürei kislányt, aki öngyilkos akart lenni

Gyürén egy 11 éves kislány lépett ki a vonat elé: iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének.  Szomorú tragédia történt vasárnap Gyürén: egy kislány a nyílt pályán lépett ki a vonat elé, szándékosan. A 11 éves gyermeket életveszélyes állapotban szállították kórházba a baleset után, amit a monzdonyvezető már nem tudott elkerülni. A kislányt nagyszülei nevelték, az ismerőseik értetlenül álltak a tragédia előtt. Kiderült, hogy a gyermek iskolai zaklatások miatt akart véget vetni az életének - írta a Life . "A lába szilánkosra tört és súlyosan roncsolódott a koponyája" - mondta a Borsnak a kislány, Hanna nagypapája. Mint kiderült, a gyereket a külseje miatt bántották, többször sírva ment haza. "Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye" - árulta el a nagypapa. A gyerek állapota még mindig kritikus Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. Nem egy kreatív hobbi boltba, hanem egy élelmiszerüzletbe tört be rendhagyó ruházatával az elkövető, aki egy fotocellás ajtót kővel áttörve némi szeszes italra tett szert cselekménye során . Az ezredforduló bűnügyi sorozatai azonban nem készítették fel elég alaposan a tettest, a nyomozók ugyanis a helyszínen rögzített nyomok alapján még aznap elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szegedi férfit a rendőrök napokon belül elfogták. Az eredményes felderítést követően, a nyomozás lezártával az elkövetőnek dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt kell felelnie. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Arany Málna díjas lopás történt Kecskeméten

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit, aki annyira belefeledkezett a lopásba, hogy a helyszínen hagyta táskáját, majd a kiérkező járőrök mellől próbálta visszacsenni a hátramaradt értékét, sikertelenül -  közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Bejelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitánysága tegnap előtt reggel egy idős asszony, miszerint az éjszaka során egy ismeretlen személy több dolgot is eltulajdonított a megyeszékhelyi otthonából. A 69 éves sértett arról számolt be a rendőröknek, hogy a tolvaj a kapun bemászva belülről kinyitotta a zárt kaput, így tudott bejutni az udvarba, ahonnan ellopta az ott parkoló személyautó akkumulátorát. Ezen kívül kirámolta a nyári konyhát, innen használati tárgyakat vitt el, valamint kerti gépeket lopott a fészerből. A zsákmánya között szerepelt egy talicska is, amivel nagy valószínűséggel az újonnan szerzett portékákat szállította. Azonban nem volt elég alapos a tolvaj, ugyanis hátra hagyta a tás