139 vásárlótól csalt ki pénzt egy budapesti pár

A gyanú szerint 139 vásárlótól csalt ki pénzt az a pár, aki játékkonzolokat és jakuzzikat árult az interneten, de a kifizetett terméket soha nem küldték el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett miatt indított eljárást 2020 novemberében, mivel egyre több feljelentés érkezett arról, hogy egy férfi játékkonzolokat és jakuzzikat adott el az interneten, de a megrendelt termékek egy alkalommal sem érkeztek meg a vevőkhöz.

Az eljárás során kiderült, hogy a hirdető minden esetben előre elkérte a termékek árát, így akkor már 66 vásárlótól csalt ki pénzt.

A nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható P. Róbertet, akit 2022. február 23-án Budapest XXI. kerületében elfogtak és a kerületi rendőrkapitányságra előállítottak.

Az ügyön dolgozó rendőrök később megállapították azt is, hogy P. Róbert a bűncselekményeket párjával követte el; összesen 139 sértett pénzét csalták ki. A nőt 2022. március 16-án egy Szabolcs-Szatmár Bereg megyei községben fogták el.

A csalássorozat elkövetőit a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai elfogásuk után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

A nyomozóhatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban átadták az Ügyészség részére.​

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !