Testi-lelki pokolban élt négy kiskorú gyermek egy dél-hevesi családban

Komoly lelki károsodást szenvedett az a négy kiskorú gyermek, akiket szüleik minden szempontból rendkívül elhanyagoltak, sőt egyiküknek még szexuális abúzust is el kellett szenvednie a mostohaapja részéről. Mindezek miatt a Heves Megyei Főügyészség emelt vádat nemrégiben az elkövetőkkel szemben.

A vádlottaknak három közös kiskorú gyermeke volt, valamint velük élt az anya előző kapcsolatából született nagyobb lánya is. A család 2019 tavaszától emberhez méltatlan körülmények között lakott egy bérelt ingatlanban, ahol a legkisebb lány kivételével közös ágyban aludtak az egyik szobában. A vádlottak elhanyagolták utódaikat, néha még elegendő élelmet sem adtak nekik. Otthon nem foglalkoztak velük, de nem járatták őket rendszeresen óvodába, illetve iskolába sem. Ennek következtében a kicsik testi fejlettsége, szókincse, valamint általános ismeret- és szociális szintje messze elmaradt a kortársaikétól. A gyermekek mosdatlanok, ápolatlanok voltak, egyikük visszatérően fejtetvességtől szenvedett. Az anya rendszeresen prostitúciós tevékenységet folytatott, míg a gyakran otthon is kábító hatású anyagokat fogyasztó apa alkalmi munkákat vállalt.

A nevelőapa már korán megkörnyékezte az akkor még gyermekkorú nevelt lányát, többször előfordult, hogy – miután a kisebbek már elaludtak – mellé húzódott a közös ágyban, ezúton elégítve ki a nemi vágyát.

A gyermekek sérelmére elkövetett tevőleges és mulasztásos bűncselekményeknek az vetett véget, hogy az illetékes gyámhatóság a kiskorú sértetteket 2020 őszén kiemelte a szülői házból, és ideiglenes hatályú elhelyezésüket, majd nevelésbe vételüket rendelte el.

A Heves Megyei Főügyészség a szülőket négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, emellett a letartóztatásban lévő férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja. Vádiratában a főügyészség az apát illetően 11 év 6 hónap fegyházbüntetésre, míg az anya esetében 2 év börtönbüntetésre tett mértékes indítványt, valamint mindkettejük esetében indítványozta a gyermekekkel kapcsolatos minden foglalkozástól történő végleges hatályú eltiltást, a határozott idejű közügyektől eltiltás mellett.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !