Ugrás a fő tartalomra

Gyermekeknek is értékesített kábítószert egy 30 éves Nógrád megyei nő

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a Balassagyarmati Járásbíróságon azzal a 30 éves Nógrád megyei nővel szemben, aki gyermekeknek is értékesített kábítószert.

A 30 éves nő 2021. január és júniusa között otthonából értékesített kábítószert rendszeres vásárlóinak. Több felnőttnek, és egy általa tudottan is kiskorú gyermeknek is értékesített drogot, alkalmanként 2.000 forintért. A kiskorú a kábítószert elfogyasztotta - olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A nőnél végzett házkutatás során a rendőrök 11 alufóliába tekert, csekély mennyiséget is meghaladó etil-hexedront foglaltak le, ami kábítószernek minősül. A Balassagyarmati Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat ellene, melyben fegyházbüntetés kiszabására és arra tett indítványt, hogy a bíróság a lefoglalt kábítószert és az értékesítésből származó vagyon kobozza el, emellett a közel 600.000 forint összegű bűnügyi költséget is fizettesse meg a vádlottal.

A nő egyik visszatérő felnőtt vásárlójának és a 18. életévét be nem töltött kuncsaftjának a csekély mennyiséget meghaladó kábítószer birtoklásának vétsége miatt kell felelnie a bíróság előtt, az ügyészség a felnőttkorú vádlottal szemben közérdekű munka kiszabását, míg a fiatalkorú próbára bocsátásának és pártfogó felügyeletének elrendelését indítványozta.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen a vádirattal egyezően beismerik a bűncselekmény elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról a nővel szemben 5 év fegyházbüntetés és 5 év közügyektől eltiltás, a felnőttkorú fogyasztóval szemben 200 óra közérdekű munka, míg a fiatalkorú esetében 1 év próbára bocsátás és pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság döntését a díler letartóztatásban várja.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Horrorbaleset - Az apa fejébe és mellkasába fúródtak a fűrészgépről lerepülő korong darabjai

Két év próbára bocsátotta tárgyalás kitűzése nélkül a Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen azt a férfit, aki apjával egy fűrészgépet készített, amely később az idősebb férfi halálát okozta. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint a 25 éves tompai férfi és apja 2021 tavaszán épített egy villanymotoros körfűrészt. A házilag barkácsolt gépnek sem a fűrésztárcsája, sem az ékszíjhajtása nem volt ellátva védőburkolattal, illetve újraindítás elleni védelemmel. Az apa tavaly decemberben téglákat darabolt a fűrészgéppel, amikor annak vágókorongja eltört, és egyik darabja az orrnyerge, illetve homloka közé, a másik része pedig a mellkasába fúródott. Az idősebb férfi belehalt sérüléseibe. A férfi fiát a Kiskunhalasi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt állította bíróság elé. Az ítélet jogerős. (MTI) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Bűnpártolás miatt emeltek vádat egy volt rendőr ellen

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál egy rendőr ellen, aki ismerősei védekezését segítette egy általa nyomozott büntetőügyben. A borsodi férfi egy helyi rendőrőrs körzeti megbízottjaként 2020 áprilisában került egy városi rendőrkapitányságon nyomozói beosztásába. A rendőr feladatai közé tartozott egy súlyos testi sértés bűntette miatt 2020 januárban indult büntetőügy nyomozása, amely szerint egy szórakozóhelyen bántalmaztak két férfit. A kamerafelvételek alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy az egyik sértettet a szórakozóhely két biztonsági őre kivitte a hátsó bejáraton keresztül, a másik sértettet pedig egy civil ruhás személy kísérte ki, de a bántalmazás a biztonsági kamerák látószögén kívül történt. A rendőr kihallgatott egy tanút, aki közvetlenül látta a bántalmazást és fényképekről felismerte a biztonsági őröket, akik abban részt vettek. A vádirat szerint a rendőr 2020 május elején felhívta a szórakozóhely biztons

Csaknem tragédiával végződött egy járművét vezető nő kanyarban történő szabálytalan előzése

Tiszaújvárosban csaknem tragédiával végződött egy járművét vezető nő kanyarban történő szabálytalan előzése. A rendőrök szabálysértési eljárást folytattak le a vétkes sofőrrel szemben -  közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy nő vezette autóját a tiszaújvárosi Szederkényi úton, amelynek során egy be nem látható útkanyarulatban szabálytalan előzést hajtott végre. Ennek során egy vele szemben szabályosan közlekedő autós csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy egy bekötőútra húzódott le. A veszélyes manővert egy térfigyelő kamera rögzítette. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése szabálysértés elkövetése miatt a szabálytalanul közlekedő sofőrt 20.000 forint pénzbírsággal sújtotta, továbbá öt hónap időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Egy magas, kövér testalkatú, szakállas férfit keresnek a rendőrök, de nem a Mikulást

A rendőrök a lakosság segítségét kérik a fotón látható férfi azonosításához. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen személlyel szemben. A nyomozás adatai szerint az elkövető 2022. június 23-án 11 óra 35 perc körüli időben Székesfehérváron, a Színház utcából - lakatlevágás módszerével - eltulajdonított egy lezárt állapotú, sárga színű férfi kerékpárt. A feltételezett elkövetőről kamerafelvétel készült, amely alapján a férfi 60 év körüli, hozzávetőleg 160-175 centiméter magas, kövér testalkatú, szakállat visel. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor kék pólót, szürke mellényt, sötét rövidnadrágot, fekete hátizsákot, baseball sapkát és szemüveget viselt. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a

Több millió forint és három kehely tűnt el a dunabogdányi templom páncélszekrényéből

A dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből pénz és három kegytárgy tűnt el. A rendőrök egy férfit meggyanúsítottak, otthonában jelentős mennyiségű bankjegyet lefoglaltak, a kelyheket keresik -  közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja 2022. június 25-én délután gyanútlanul kinyitotta. A négy nappal korábban betett több millió forint és három kehely hiányzott. A rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem rögzítettek külsérelmi nyomot, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért alappal feltehető, hogy napközben és saját kulccsal nyitották. Miután sorba vették azokat, akiknek van bejárása a sekrestyébe és tudhatott arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihez kopogtattak be. Otthonát átkutatták, közel 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót lefoglaltak. A 65 éves férfi kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket. A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osz