Fiatal lányokat kényszerítettek prostitúcióra

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a hat gyanúsítottal szemben, akik ellen emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytattak nyomozást.

A megalapozott gyanú szerint a hat gyanúsított fiatal lányokat utaztattak, majd Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket. A sértetteket több hónapokon keresztül fogva tartották, akiket rendszeresen fenyegettek, valamint előfordult, hogy bántalmazták is őket.

A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen összehangolt akciót hajtottak végre. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök a gyanúsítottakat kihallgatták őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat. A Szegedi Járásbíróság öt elkövetőt letartóztatott, hatodik társuknál pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Az eljárás iratait a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály munkatársai most megküldték vádemelési javaslattal az ügyészség részére - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.​

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !