Egy héten belül öt autót feltört, kettőt ellopott, de még ez sem volt elég

Több bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. április végén a fővárosban történt autófeltörésekről és lopásokról. Először egy április 26-án éjjel a III. kerületben történt esetről számoltak be: valaki betörte egy parkoló autó ablakát, majd ellopta a járműben hagyott gördeszkát, ruhadarabokat és cipőket. Az ezt követő napokban két parkoló autót elloptak, illetve további négy feltört autóból tűntek el dolgok: egy LCD tévé, mobiltelefonok, ruhák, de a frissen rendelt étel sem maradt ott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekményeket ugyanaz a férfi követte el, akit egy órabolti-lopás feltételezett elkövetőjeként is azonosítottak. A gyanú szerint április 29-én reggel egy óbudai üzletből mintegy 70 karórát tulajdonított el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai körözést adtak ki a férfi ellen, akit a józsefvárosi rendőrök 2022. május 5-én délután a VIII. kerületben elfogtak. 

Az óbudai nyomozók R. Árpádot nyolc lopás ügyében hallgattak ki gyanúsítottként, vallomást nem tett. A 37 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​ A rendőrök mindkét ellopott autót megtalálták, illetve azokból az eltulajdonított tárgyak, ruhák és órák egy része is előkerült. 

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !