Egy helyi üzletből egy pénztárcát tulajdonított el, ezt a nőt keresik a rendőrök

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki egy helyi üzletből egy pénztárcát tulajdonított el.

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés adatai szerint az elkövető 2022. április 2-án délelőtt az egyik kiskundorozsmai üzletből egy pénztárcát tulajdonított el, miután az egy másik vásárló zsebéből a földre esett. A tárcában iratok és készpénz is volt.

A biztonsági kamerák felvételt készítettek a feltételezett elkövetőről. Az erős testalkatú nő 38-45 év körüli, arca kerek. Haja vörös, vállig érő.

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400 hívószámán, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !