Debrecenben egy 29 éves férfi a nyílt utcán megtámadta és többször megszúrta a volt élettársát

A gyanú szerint a 29 éves férfi fényes nappal támadt volt élettárására egy debreceni utcában.

A rendőrségre egy nőtt tett bejelentést 2022. április 29-én délután arról, hogy a volt élettársa a nyílt utcán megtámadta és többször megszúrta egy bicskával. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és mentőt hívtak a 32 éves, vérző sértetthez, valamint nagy erőkkel a férfi keresésébe kezdtek, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Mint később kiderült, az elkövető tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség körözi, ezért 2022. május 3-án feladta magát. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozás adatai szerint a férfi nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta, ezért elégtételt akart venni rajta. A nyakán, a hasán és karján is többször megszúrta a sértettet. Az orvosi vizsgálatok alapján a nő súlyos sérüléseket szenvedett a bántalmazás során. 

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 29 éves gyanúsítottal szemben, aki kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !