Ugrás a fő tartalomra

Debrecenben álrendőr bírságolt meg egy bolti eladót

A Debreceni Járási Ügyészség minősített zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki rendőrnek adta ki magát, és megbírságolt egy bolti eladót.

A vádlott 2022. január 12-én megjelent egy belvárosi, nyomtatással is foglalkozó üzletben, majd valótlanul azt állította, hogy rendőr és elhagyta az igazolványát. Megkérte az eladót, hogy készítsen egy másolatot, amihez kikereste az interneten egy hivatalos rendőrségi igazolvány képét. A nő elkészítette az igazolványt, ráírta a vádlott által közölt nevet és a férfi fényképét is rászerkesztette. Az eladónő a férfi rábírására három hamis igazolványt készített - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A férfi az egyik hamis okmányt egy rendőrség feliratú, fém jelvénnyel ellátott tokba helyezte és azzal 2022. január 18-án délelőtt megjelent egy dohányboltban. A vádlott a vásárló távozása után az eladóhoz lépett, felmutatta az igazolványt és közölte, hogy rendőr, továbbá a helytelen maszkhasználat miatt feljelentheti őt. Miután a nő átadta a személyazonosító igazolványát, a vádlott úgy tett, mintha telefonon a központtal egyeztetné a nő adatait. Ezután közölte a sértettel, hogy ha feljelentené, úgy 50-150.000 forint közötti pénzbírságot kaphat, azonban helyszíni fizetés esetén ez az összeg jóval alacsonyabb.

A sértett a férfi által teremtett kényszerhelyzetben tartva attól, hogy feljelentés esetén jóval magasabb összegű bírságot kaphat, félelmében eleget tett a vádlott felhívásának, és átadott neki 5.000 forint készpénzt. A vádlott az eladónak 5.000 forint kárt okozott, ami nem térült meg. A sértett a Debreceni Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során kérte kárának megtérítését.

A Debreceni Járási Ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő, tettét beismerő vádlottal szemben hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntette és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, míg az igazolványt elkészítő nővel szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

Vádiratában a járási ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés, míg a nővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A vádiratban a járási ügyészség indítványozta, hogy a bíróság kobozza el a hamis rendőrigazolványokat és a vádlott fizesse meg a sértett kárát. A vádirat emellett mértékes indítványt is tartalmaz arra az esetre, ha a vádlottak a járásbíróság előkészítő ülésén a vádiratban foglaltak szerint beismerik tettüket és lemondanak a tárgyaláshoz fűződő jogukról.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Horrorbaleset - Az apa fejébe és mellkasába fúródtak a fűrészgépről lerepülő korong darabjai

Két év próbára bocsátotta tárgyalás kitűzése nélkül a Kiskunhalasi Járásbíróság jogerősen azt a férfit, aki apjával egy fűrészgépet készített, amely később az idősebb férfi halálát okozta. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint a 25 éves tompai férfi és apja 2021 tavaszán épített egy villanymotoros körfűrészt. A házilag barkácsolt gépnek sem a fűrésztárcsája, sem az ékszíjhajtása nem volt ellátva védőburkolattal, illetve újraindítás elleni védelemmel. Az apa tavaly decemberben téglákat darabolt a fűrészgéppel, amikor annak vágókorongja eltört, és egyik darabja az orrnyerge, illetve homloka közé, a másik része pedig a mellkasába fúródott. Az idősebb férfi belehalt sérüléseibe. A férfi fiát a Kiskunhalasi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt állította bíróság elé. Az ítélet jogerős. (MTI) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Bűnpártolás miatt emeltek vádat egy volt rendőr ellen

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál egy rendőr ellen, aki ismerősei védekezését segítette egy általa nyomozott büntetőügyben. A borsodi férfi egy helyi rendőrőrs körzeti megbízottjaként 2020 áprilisában került egy városi rendőrkapitányságon nyomozói beosztásába. A rendőr feladatai közé tartozott egy súlyos testi sértés bűntette miatt 2020 januárban indult büntetőügy nyomozása, amely szerint egy szórakozóhelyen bántalmaztak két férfit. A kamerafelvételek alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy az egyik sértettet a szórakozóhely két biztonsági őre kivitte a hátsó bejáraton keresztül, a másik sértettet pedig egy civil ruhás személy kísérte ki, de a bántalmazás a biztonsági kamerák látószögén kívül történt. A rendőr kihallgatott egy tanút, aki közvetlenül látta a bántalmazást és fényképekről felismerte a biztonsági őröket, akik abban részt vettek. A vádirat szerint a rendőr 2020 május elején felhívta a szórakozóhely biztons

Csaknem tragédiával végződött egy járművét vezető nő kanyarban történő szabálytalan előzése

Tiszaújvárosban csaknem tragédiával végződött egy járművét vezető nő kanyarban történő szabálytalan előzése. A rendőrök szabálysértési eljárást folytattak le a vétkes sofőrrel szemben -  közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy nő vezette autóját a tiszaújvárosi Szederkényi úton, amelynek során egy be nem látható útkanyarulatban szabálytalan előzést hajtott végre. Ennek során egy vele szemben szabályosan közlekedő autós csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy egy bekötőútra húzódott le. A veszélyes manővert egy térfigyelő kamera rögzítette. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése szabálysértés elkövetése miatt a szabálytalanul közlekedő sofőrt 20.000 forint pénzbírsággal sújtotta, továbbá öt hónap időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Egy magas, kövér testalkatú, szakállas férfit keresnek a rendőrök, de nem a Mikulást

A rendőrök a lakosság segítségét kérik a fotón látható férfi azonosításához. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen személlyel szemben. A nyomozás adatai szerint az elkövető 2022. június 23-án 11 óra 35 perc körüli időben Székesfehérváron, a Színház utcából - lakatlevágás módszerével - eltulajdonított egy lezárt állapotú, sárga színű férfi kerékpárt. A feltételezett elkövetőről kamerafelvétel készült, amely alapján a férfi 60 év körüli, hozzávetőleg 160-175 centiméter magas, kövér testalkatú, szakállat visel. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor kék pólót, szürke mellényt, sötét rövidnadrágot, fekete hátizsákot, baseball sapkát és szemüveget viselt. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a

Felismeri? - Lopás miatt keresik a rendőrök ezt a férfit

A nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához. A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján, a képeken látható ismeretlen férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. június 13-án 9 óra körül Győrben, a Gerence utcában lévő áruházból egy pénztárcát tulajdonított el. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !