Ugrás a fő tartalomra

A lakókocsis szerelvénnyel túl gyorsan hajtva okozott balesetet egy 78 éves férdi az M3-ason (videó)

Az Egri Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 78 éves férfival szemben. Az elkövető a lakókocsis szerelvénnyel túl gyorsan hajtva okozott balesetet, melyben a felesége súlyos sérüléseket szenvedett.

A vád szerint a férfi kitűnő időjárási viszonyok mellett, a sűrű forgalmú M3-as autópályán haladt Miskolc irányába egy személygépkocsiból és az ahhoz kapcsolt lakókocsiból álló járműszerelvénnyel.

A férfi az autópálya a belső sávban a megengedett 80 km/óra helyett 95-100 km/óra sebességgel közlekedett, amikor a jármű vontatmánya beinogott. A sebesség, és a kormánymanőverek miatt a járműszerelvény elvesztette a stabilitását, végül a belső szalagkorlátnak ütközött és felborult. Kizárólag a szerencsének volt köszönhető, hogy a vádlott mögött érkező többi gépjármű vezetője még időben meg tudott állni az autópálya közepén veszteglő sérült járműszerelvény előtt, így súlyosabb kimenetelű baleset nem következett be.

A balesetben ugyanakkor a férfi felesége - aki a jármű jobb első ülésén, bekötött biztonsági övvel utazott - 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, lapocka- és többszörös bordatörést szenvedett el. A vádlottnak könnyű sérülései lettek.

A baleset oka az idős férfi gyorshajtása volt, ugyanis az előírások szerint az általa vezetett gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel az autópályán legfeljebb 80 km/óra sebességgel szabadott volna közlekedni.

Az Egri Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű elkövetővel szemben pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Súlyos testi sértés miatt keresik a képen látható férfit

A kőbányai rendőrök az egyik feltételezett elkövető azonosításához a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi Budapest X. kerületében, egy Könyves Kálmán körúti benzinkút mögött féltékenységből többször megütött egy másik férfit. A sértettet az ütésektől a földre esett, de az elkövetők még ezután is tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök azonosították az egyik elkövetőt, társát továbbra is keresik. A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot és farmeringet viselt. Jobb felkarján tetoválás van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit feli

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. Nem egy kreatív hobbi boltba, hanem egy élelmiszerüzletbe tört be rendhagyó ruházatával az elkövető, aki egy fotocellás ajtót kővel áttörve némi szeszes italra tett szert cselekménye során . Az ezredforduló bűnügyi sorozatai azonban nem készítették fel elég alaposan a tettest, a nyomozók ugyanis a helyszínen rögzített nyomok alapján még aznap elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szegedi férfit a rendőrök napokon belül elfogták. Az eredményes felderítést követően, a nyomozás lezártával az elkövetőnek dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt kell felelnie. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A dohányzáson vesztek össze, vaslapáttal ütötte beosztottját az üzemvezető (videó)

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 41 és egy 46 éves Nógrád megyei férfi ellen, akik a munkahelyükön redőnylábbal és vaslapáttal verekedtek össze, egymásnak kishíján életveszélyes sérüléseket okozva. A vád szerint a 46 éves férfi és egyik munkatársa az üzemcsarnokban összeszólalkozott, mert a fiatalabb férfi rágyújtott egy cigarettára. A vita rendezése érdekében a főnökükhöz fordultak, aki megkérte beosztottját, hogy ne cigarettázzon az üzemben. A két férfi ezután visszatért a munkaterületre, ahol a férfi az előzményekkel mit sem törődve újra rágyújtott, mire a vádlott elkapta a nyakát, a földre rántotta, elvette tőle a cigarettát és eloltotta azt. A bántalmazott férfi a történek miatt bepanaszolta munkatársát, emiatt főnökük kirúgta a vádlottat, és felszólította, hogy hagyja el az üzemet. Mivel ennek az nem tett eleget, főnöke az egyik asztalnak lökte őt. A férfi sem hagyta magát, főnökét gázsprayvel fújta arcon, maj

Focizás közben lett rosszul egy 15 éves budapesti fiú, újra kellett éleszteni

Tegnap este focizás közben lett rosszul Budapesten az a 15 éves fiatal, akihez barátai a mentők gyors segítségét kérték. A fiú minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett és nem mozdult, ezért társai azonnal mentőt hívtak és a mentésirányító telefonos utasításai szerint megvizsgálták, de ekkor már nem lélegzett - közölte az Országos Mentőszolgálat.  "A hős fiatalok nem estek pánikba, azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek barátjuk életéért, amíg a sporttelep egyik dolgozója elrohant a helyszín közelében kihelyezett defibrillátorért. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, miközben a mentésirányítás segítségével felvették a kapcsolatot a legközelebbi szívcentrummal, ahol felkészültek a beteg fogadására. A gyermek életéért vívott heroikus küzdelem sokáig zajlott még a focipálya gyepén, majd folyamatos újraélesztés mellett, kritikus állapotban szállították kórházba a fiút. Az eset még a rutinos szakemberek