Viperával és egy gáz-és riasztófegyverrel esett a szórakozóknak egy férfi Százhalombattán

Viperával és egy gáz-és riasztófegyverrel esett a szórakozóknak egy férfi Százhalombattán. A rendőrök bilincselve előállították.

A nyomozás adatai szerint a férfi több korsó sört gurított le a torkán az ominózus estén, majd elhagyta a vendéglátóhelyet. Kis idő múlva épp zárásra azonban visszatért, hogy folytassa, amit elkezdett a személyzet azonban közölte záróra van, már nincs kiszolgálás.

Ekkor a férfi a kocsma előtt üldögélő vendégekhez lépett és minden előzmény nélkül egy viperával támadt egyikükre, többször meg is ütötte a sértettet. A barátok próbáltak társuknak segíteni, ekkor azonban a támadó egy gáz-és riasztófegyvert húzott elő a zsebéből és azzal fenyegetőzött tovább, majd amikor megunta elsétált a helyszínről.

A történtekkel összefüggésben a rendőrök azonosították Sz. Tibort, akit másnap kora este lakásán bilincseltek. A 46 éves férfi kihallgatásán taglalta, hogy napközben 10 doboz sör és jó pár deci bor is lecsúszott a torkán és nyugtatókat is bevett, -így az általa önkívületi állapotnak titulált helyzetében- a történtekre nem emlékszik.

Az Érdi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !