Ököllel esett neki egy 21 éves férfi egy iskolás fiúnak a játszótéren, miután az nem elégítette ki orálisan

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az elkövető egy mezőkövesdi oktatási intézményből a kiskorú tanuló fiút elhívta egy közeli játszótérre, ahol több esetben ököllel és tenyérrel bántalmazta.

A vádirat szerint a vádlott egy mezőkövesdi középiskola udvaráról elhívta a kiskorú fiút azzal az ürüggyel, hogy beszélni szeretne vele. Amikor a férfi a diákkal megérkezett a játszótérre - ahová egyébként más tanulók is elkísérték őket -, felszólította a kiskorú sértettet, hogy térdeljen le, vagy meghal. Ezután azt is mondta neki, hogy térdeljen le, és számára szexuális cselekményt végezzen. A sértett a felszólításoknak nem tett eleget, ezért a férfi először tenyérrel arcon ütötte, majd lefejelte. Ezt követően viszont tenyérrel és ököllel is mintegy tizenötször állcsúcson ütötte, majd távozott a helyszínről. A férfi részéről a bántalmazás nem a szexuális cselekmény kikényszerítése érdekében történt.

A kiskorú sértett 8 napon belül gyógyuló, az orr zúzódásával járó sérüléseket szenvedett el.

A sértett és törvényes képviselője könnyű testi sértés vétsége miatt kérte a férfi felelősségre vonását.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !