Négy alkalommal fenyegetőzött a Parlament, illetve rendőrségi épületek felrobbantásával egy bátonyterenyei nő

A Salgótarjáni Járásbíróság ügyészi indítványra letartóztatta azt a 40 éves bátonyterenyei nőt, aki 2021 decembere óta négy alkalommal fenyegetőzött a segélyhívó vonalon a Parlament, illetve rendőrségi épületek felrobbantásával.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2021. december 4-én, délután telefonált a 112-es segélyhívó telefonszámra, ahol a Vas megyei, szombathelyi hívásközpontba kapcsolták, mire a Segélyhívó Központ felrobbantásával kezdett fenyegetőzni. Az elkövető még ugyanezen a napon, este ismételten telefonált, ekkor azonban már a Parlament felrobbantásáról tett bejelentést.

A nő tavaly december 11-én megismételte cselekményét, ismét azzal fenyegetve, hogy az országházat, illetve a Szombathelyi Rendőrkapitányságot is felrobbantja.

A nő 2022. április 22-én, hajnalban újra elkövette cselekményét. A felrobbantással fenyegetett Parlament épületét a hatóságok átvizsgálták, és fokozott beléptetési rendet vezettek be, a bombafenyegetés azonban ezúttal is valótlannak bizonyult.

A nőt ezen utóbbi cselekménye után őrizetbe vették, mivel cselekménysorozata folytatásától az sem tántorította vissza, hogy a korábbi esetek miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség ügyeletes ügyésze indítványt tett a bűnismétlés megakadályozása érdekében a gyanúsított letartóztatására, melyet a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon, egy hónapra elrendelt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !