Ugrás a fő tartalomra

Ittas sofőr okozott sérüléses balesetet

Egy 25 éves Udvariban élő férfi hajtott villanyoszlopnak péntek éjjel.

Péntek éjjel negyed kettő körül egy 25 éves helyi lakos Udvariban közlekedett az általa vezetett autóval, amikor a Szövetkezet utcában ismeretlen körülmények között letért az útról, és egy villanyoszlopnak ütközött. A kocsiban ketten utaztak. Egyikük sem használta a biztonsági övét. A sofőr könnyebben meg is sérült a balesetben. A rendőrök a helyszínen a 25 éves férfival szondát fújattak, mely pozitív eredményt mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. Adatai ellenőrzése során kiderült, hogy nincs jogosítványa sem.

A tamási rendőrök vele szemben ittas járművezetés miatt büntető-, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítanak. A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt mind a sofőrrel, mind pedig utasával szemben közigazgatási hatósági eljárást kezdeményeznek. A férfi nem kevés büntetésre számíthat - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem ültek fel a provokációnak a somogyi rendőrök

Felvételt készített a velük szemben intézkedő rendőrökről egy közúti ellenőrzéssel érintett férfi és nő 2022. szeptember 24-én este Balatonszemesen. Az eseménysort rögzítő videót ezt követően – a testület tagjait becsmérlő üzenettel ellátva – a Youtube-ra is feltöltötték. A férfi esetében ez nem egyedülálló: Facebook oldalán több olyan bejegyzés, valamint képsorok is láthatóak, amelyek a rendőrökkel szemben szándékos és provokatív fellépésről tanúskodnak. A feltöltő a felvétel leírásában valótlanságokat állít. A tényleges történések szerint – amelynek jelentős része egyébként a felvételen is látszik/hallatszik – a jármű vezetője és utasa a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni, emiatt a rendőrök mindkettőjüket előállították.  Az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt. Molnár Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az eseményeket követően köszönetét fejezte ki az intézkedésben résztvevő kollégáinak, aki

Súlyos testi sértés miatt keresik a képen látható férfit

A kőbányai rendőrök az egyik feltételezett elkövető azonosításához a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi Budapest X. kerületében, egy Könyves Kálmán körúti benzinkút mögött féltékenységből többször megütött egy másik férfit. A sértettet az ütésektől a földre esett, de az elkövetők még ezután is tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök azonosították az egyik elkövetőt, társát továbbra is keresik. A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor kék farmernadrágot és farmeringet viselt. Jobb felkarján tetoválás van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit feli

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. Nem egy kreatív hobbi boltba, hanem egy élelmiszerüzletbe tört be rendhagyó ruházatával az elkövető, aki egy fotocellás ajtót kővel áttörve némi szeszes italra tett szert cselekménye során . Az ezredforduló bűnügyi sorozatai azonban nem készítették fel elég alaposan a tettest, a nyomozók ugyanis a helyszínen rögzített nyomok alapján még aznap elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szegedi férfit a rendőrök napokon belül elfogták. Az eredményes felderítést követően, a nyomozás lezártával az elkövetőnek dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt kell felelnie. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

A dohányzáson vesztek össze, vaslapáttal ütötte beosztottját az üzemvezető (videó)

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 41 és egy 46 éves Nógrád megyei férfi ellen, akik a munkahelyükön redőnylábbal és vaslapáttal verekedtek össze, egymásnak kishíján életveszélyes sérüléseket okozva. A vád szerint a 46 éves férfi és egyik munkatársa az üzemcsarnokban összeszólalkozott, mert a fiatalabb férfi rágyújtott egy cigarettára. A vita rendezése érdekében a főnökükhöz fordultak, aki megkérte beosztottját, hogy ne cigarettázzon az üzemben. A két férfi ezután visszatért a munkaterületre, ahol a férfi az előzményekkel mit sem törődve újra rágyújtott, mire a vádlott elkapta a nyakát, a földre rántotta, elvette tőle a cigarettát és eloltotta azt. A bántalmazott férfi a történek miatt bepanaszolta munkatársát, emiatt főnökük kirúgta a vádlottat, és felszólította, hogy hagyja el az üzemet. Mivel ennek az nem tett eleget, főnöke az egyik asztalnak lökte őt. A férfi sem hagyta magát, főnökét gázsprayvel fújta arcon, maj

Focizás közben lett rosszul egy 15 éves budapesti fiú, újra kellett éleszteni

Tegnap este focizás közben lett rosszul Budapesten az a 15 éves fiatal, akihez barátai a mentők gyors segítségét kérték. A fiú minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett és nem mozdult, ezért társai azonnal mentőt hívtak és a mentésirányító telefonos utasításai szerint megvizsgálták, de ekkor már nem lélegzett - közölte az Országos Mentőszolgálat.  "A hős fiatalok nem estek pánikba, azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek barátjuk életéért, amíg a sporttelep egyik dolgozója elrohant a helyszín közelében kihelyezett defibrillátorért. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, miközben a mentésirányítás segítségével felvették a kapcsolatot a legközelebbi szívcentrummal, ahol felkészültek a beteg fogadására. A gyermek életéért vívott heroikus küzdelem sokáig zajlott még a focipálya gyepén, majd folyamatos újraélesztés mellett, kritikus állapotban szállították kórházba a fiút. Az eset még a rutinos szakemberek