Eltörte egy buszmegállóban várakozó nő orrát a dühös férfi

A Debreceni Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki dühből ütött meg egy buszmegállóban várakozó nőt.

A vádlott 2021. október 31-én 16 óra körül egy Debrecenben lévő buszmegállóban tartózkodott. Vele volt az ittas élettársa is, ezért a férfi taxit hívott, hogy azzal jussanak haza.

Rövidesen megérkezett értük a jármű, és amikor a férfi élettársa be akart szállni az autóba, a buszmegállóban várakozó sértett észrevette, hogy a nő ruházata piszkos, ezért a taxihoz lépett és erről figyelmeztette a vezetőt. Közben a sofőr is észrevette a nő ittas állapotát és közölte, hogy emiatt nem szállhatnak be a járműbe, majd elhajtott. A férfi dühös lett és szidta a sértettet, majd odalépett hozzá és egyszer ököllel megütötte, ezt követően élettársával együtt gyalogosan távoztak.

A Debreceni Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során megállapították, hogy a bántalmazás következtében az asszony 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő, többszörös visszaeső vádlottal szemben súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában a járási ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. A vádirat továbbá mértékes indítványt is tartalmaz arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a vádirat szerint beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !