Betörtek a vásárosnaményi adománypontba

A vásárosnaményi rendőrök a bejelentést követően néhány percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrségre 2022. március 10-én 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy az egyik vásárosnaményi adománygyűjtő pontba betörtek, és az Ukrajnából a háború miatt otthonaikat elhagyni kényszerülők részére gyűjtött adományokat megdézsmálták. A helyi rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és a közelben elfogták a bokrok között bujkáló gyanúsítottat.

A 38 éves helyi férfi a bajbajutottak részére gyűjtött adományokból két táskát megpakolt, azokat magával vitte, és a közelben elrejtette. Azt tervezte, hogy visszamegy az épületbe, hogy onnan további három, tartós élelmiszerekkel, ruhaneműkkel és egy elektromos fűtőkészülékkel teli pakkot is elhozzon.

A nyomozók  P. Lászlót a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságra elállították, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !