Ugrás a fő tartalomra

Hónapokon át szexuális cselekményt végzett hétéves kislányával a Fejér megyei férfi

Tizenkilenc év szabadságvesztésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a Fejér megyei férfit, aki másfél éve hónapokon át szexuális cselekményt végzett a lányával - közölte a Fejér Megyei Főügyészség az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra és szülői felügyeleti jogát mindhárom kiskorú gyermekénél megszüntették. A férfit véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, ahol 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezheti.

Az ügyészség közölte, hogy a szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével vádolt férfi ügyében az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett.

Tavaly novemberben emeltek vádat a férfi ellen. Az akkor ismertetett vádirat szerint a férfi 2012-ben élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, egy lány- és két fiúgyermekük született. A férfi bántalmazta élettársát, a nő ezért többször elköltözött.

2020 októbere és 2021 február 14-e között a vádlott, kihasználva élettársa munkavégzés miatti távollétét, valamint azt, hogy a hétéves lányuk betegség miatt többször nem ment iskolába, többször szexuális cselekményt végzett vele másik két kiskorú gyermeke jelenlétében. A férfi a fiait azzal fenyegette meg, ha elmondják valakinek a történteket, megveri őket.

A nő 2021. február 14-én este élelmiszert vásárolt, mialatt a vádlott otthon tartózkodott a három gyermekkel. A férfi a bejárati ajtót kulcsra zárta, majd a lányával a másik két kiskorú jelenlétében szexuális cselekményt végzett. A hazaérkező élettársa az ablakon benézve észlelte a cselekményt, felelősségre vonta a férfit, aki távozott otthonról.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Halálra késelte munkatársát egy férfi Veszprémben

Késsel szúrta meg munkatársát egy férfi Veszprémben. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. május 22-én 6 óra 10 perckor, hogy egy veszprémi cég öltözőjében egy nőt több késszúrással megsebesítettek. A helyszínre érkező mentők a sérült életét már nem tudták megmenteni. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves férfit a munkahelyétől nem messze, egy helyi buszmegállóban elfogták a rendőrök, majd a rendőrségre előállították. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A helyszíni szemle és a nyomozási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Halálos baleset az M5-ösön - Egy 19 éves fiatal vesztette életét

Három jármű összeütközött az M5-ös autópályán Inárcs térségében péntek este, a balesetben egy ember meghalt  - közölte a rendőrség. A police.hu tájékoztatása szerint  a 36-os kilométerszelvényénél egy román honosságú kamion egyelőre ismeretlen okból megállt, ekkor hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. Mögötte egy személyautó érkezett, amelynek 19 éves sofőrje az ütközés elkerülése érdekében  balra rántotta a kormányt, és a szalagkorlátnak csapódott. A baleset következtében a személyautó 19 éves utasa a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A kisteherautó 21 éves vezetője szintén kórházba került könnyű sérüléssel. A rendőrök az  útszakaszt lezárták, a Budapest felé közlekedőket a a 405-ös, valamint a 4606-os útra terelik. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Összeütközött egy lakóbusz és egy személyautó, a balesetben egy ember meghalt

Összeütközött egy lakóbusz és egy személyautó a Szanyt Rábacsanakkal összekötő úton vasárnap délelőtt, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A tájékoztatás szerint a balesetnek egy súlyos sérültje is van. A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták az utat. (MTI)/Fotó: Kisalföld.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt Fegyverneknél

Motoros és személygépkocsi ütközött szerda reggel Fegyverneknél, a motoros a helyszínen meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Az adatok szerint a 4-es főúton Szolnok irányából Debrecen felé haladó gépkocsi a 34-es számú útra balra kanyarodva nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő motorosnak és összeütköztek. A baleset helyszínelését a rendőrök félpályás útlezárás mellett végzik - tudatták. Fotó: MTI/Donka Ferenc KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálra gázolt a vonat egy 15 éves motorost

Halálra gázolt a vonat egy motorost Vámosgyörk és Hort között - közölte a Mávinform a honlapján. A motorost a Kassáról Budapestre tartó Hernád InterCity ütötte el egy vasúti átjáróban. A fénysorompó rendben működött - jegyezték meg. A baleset következtében a motort vezető 15 éves fiú a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !