Ellopott egy mobiltelefont a gyógyszertárból, amit korábban egy előtte vásárló hölgy ott felejtett

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen személlyel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételeken látható nő Székesfehérváron, a Palotai úton lévő gyógyszertárból eltulajdonított egy mobiltelefont, amit korábban egy előtte vásárló hölgy ott felejtett.

Az elkövető körülbelül 35 éves, megközelítőleg 165 centiméter magas, rövid barna hajú. Cselekményekkor arcát eltakaró fekete szájmaszkot, világoskék farmernadrágot, fekete cipőt, fekete kapucnis kabátot viselt, hátizsákja szürke-fekete színű volt. A gyógyszertárban vele tartózkodott egy szőke hajú, körülbelül 3 éves kisfiú is - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, személyazonossága, tartózkodási helye vonatkozásában,  vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !