Olyan súlyosan elhanyagolta kisgyermeke gondozását, hogy annak fejlődése a korához képest elmaradt

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy 24 éves nő ellen, aki olyan súlyosan elhanyagolta kisgyermeke gondozását, hogy annak fejlődése a korához képest elmaradt - olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vádirat szerint a Fejér megyében élő nő 2020 áprilisában költözött nyolc hónapos gyermekével egy Veszprém megyei kistelepülésre a barátjához. A nő nem gondozta megfelelően a kisfiát, a gyermek életének nem volt napirendje. Az anya napi rendszerességgel fogyasztott szeszes italt, késő éjjelig fent volt, majd másnap tíz óra körül ébredt, így gyermeke reggelente gyakran nem is kapott enni. A vádlott ezen túl nem az életkorának megfelelő, hanem a felnőtteknek készült étellel etette a gyermeket, melyet a kisfiú sokszor még lenyelni sem tudott.

A nő italozásai közben, nappal és este is gyakran hallgatott hangos zenét, mely miatt a gyermek nem tudott aludni. Az anya egyébként nem is akarta, hogy gyermeke időben elaludjon, nehogy másnap korán keljen. A vádlott ezen túl sem foglalkozott a kisfiú fejlődésével, nem játszott vele, nem sétáltatta rendszeresen, előfordult, hogy a gyermek egész nap a sötét szobában volt, amíg a nő tévézett. A gyermek beszéd- és mozgásfejlődése emiatt a korához képest elmaradt, alultápláltságára pedig a védőnő többször is felhívta a nő figyelmét.

Az illetékes gyámügyi hatóság a kisfiút ideiglenesen hozzátartozóknál helyezte el.

Az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, valamint indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottat minden olyan foglalkozástól, amelynek során tizennyolc év alatti személy nevelését, gondozását, felügyeletét látná el, vagy ilyen személyt befolyásolhatna.

Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !