Ugrás a fő tartalomra

Elsütötte fegyverét egy rendőr a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa - nem jogerősen - 520 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és két évre eltiltotta a lőfegyver használatával járó foglalkozástól azt a rendőrt, aki szolgálati lőfegyverével vétlen lövést adott le a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egyik kapitányságának irodájában - közölte a törvényszék szerdán az MTI-vel.

Az ügyészség még októberben emelt vádat a férfivel szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt - írta a Debreceni Törvényszék.

A bíróság közlése szerint a zászlós 2020. szeptember 16-án bűnügyi technikusi szolgálatot látott el a rendőrkapitányságon. Kávézni ment az egyik irodába, ahol beszélgetésbe elegyedett az egyik kolléganőjével, akinek az érdeklődésére elővette a PA-63 típusú szolgálati maroklőfegyverét azért, hogy azt megmutassa neki.

A zászlós - az erre a célra kijelölt töltő-ürítő helyiség helyett - az irodában, ahol jelen volt egy másik kolléganő is, a lőfegyverből kivette a tárat, ellenőrizte annak töltetlenségét, majd a fegyvert átadta a kolléganőjének.

A maroklőfegyver szánját a nő a vádlott kérésére hátra húzta, s mivel a fegyver nem volt kibiztosítva, így az elsütőbillentyűt nem tudta működtetni. A nő ezt követően a maroklőfegyvert úgynevezett feszített állapotban visszaadta a zászlósnak, aki abba a töltött tárat azonnal visszahelyezte, majd a fegyvert a tokba tette.

A férfi tovább folytatta a beszélgetést, közben azonban eszébe jutott, hogy a szolgálati lőfegyverét nem fesztelenítette. Azt ugyanakkor elfelejtette, hogy a tárat már visszahelyezte a fegyverbe. Amikor ismét elővette a fegyvert, a szánt hátra húzva csőre töltötte, és elsütötte. A férfi így 154 centiméter magasságban, vízszintesen, az irodában tartózkodó másik kolléganő melletti szekrényre célozva lövést adott le.

Az íróasztalnál ülő nő mellett a 9 milliméteres lövedékmag körülbelül 150 centiméterre haladt el, átszakította a mellette lévő szekrény oldalára akasztott dzsekijét és mellényét.

A férfi azt vallotta, hogy a lövést megelőzően egy kábítószer-ültetvény helyszínén dolgozott, amit a rendőrség felszámolt, és hiába volt védőöltözetben, a kannabisznövények a tudatát megzavarhatták; a tényállást egyébiránt nem vitatta.

A vádlott védekezését a bíróság nem fogadta el, azt semmilyen körülmény nem támasztotta alá.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete nem jogerős, az ügyész súlyosítás, míg a vádlott enyhítés miatt fellebbezett.

Fotó: Illusztráció/Wikipedia

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy 17 éves fiú meghalt az 5-ös főúton történt balesetben

Az 5-ös főút 31-es kilométerében közlekedett személygépkocsijával egy 26 éves férfi, amikor lehaladt az útról és egy fának ment, majd megpördült és visszatért az úttestre. A balesetben egy 17 éves fiú a helyszínen meghalt, a sofőr és további két 16 éves utasa közül egyiküket súlyos, két embert pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Tragikus baleset történt Nyíregyháza és Nagykálló között

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 4911-es út 5. kilométerszelvényében Nyíregyháza és Nagykálló között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.  A rendelkezésre álló adatok szerint egy Nagykálló irányába haladó személygépkocsi megcsúszott az úttesten, és a szemközti forgalmi sávba sodródott, ahol összeütközött egy Nyíregyháza felé közlekedő mikrobusszal.  A baleset következtében a személygépkocsiban egyedül utazó 22 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  A rendőrség a helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszt lezárta, a forgalmat mindkét irányból Nyíregyháza-Nyírjestanya felé terelik.   Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton

A rendelkezésre álló adatok szerint Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton fának ütközött egy személygépkocsi. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A Ferihegyi Repülőtérre vezető utat a Budapestről kifelé vezető oldalon lezárták, a forgalmat a Budapest felé vezető oldalra terelik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit. MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt Dunavarsány közelében

Meghalt egy 35 éves sofőr, egy másik, 51 éves vezető pedig súlyosan megsérült, miután három autó ütközött az 51-es úton Dunavarsány térségében  közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. Azt írták, hogy az egyik autó eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a szemből érkező autónak csapódott; a szabályosan haladó kocsinak hátulról egy másik jármű is nekiütközött - tudatta az MTI. A baleset miatt az első autó 35 éves sofőrje a helyszínen meghalt, a második kocsi 51 éves vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba - tették hozzá. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Tragédia a a 31-es számú főúton

A 31-es számú főút 116-os kilométerében Tenk és Heves között egy személyautó lesodródott az úttestről és az árokba borult.  A baleset következtében a járművet vezető 32 éves férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A helyszínelést a rendőrök befejezték, zavartalanul halad a forgalom. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !