Ugrás a fő tartalomra

A megengedett legnagyobb sebességet átlépve előzött, tömegszerencsétlenség lett a vége

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki szabálytalan előzésével két ember halálát okozta.

Fejes Péter megbízott Vas megyei főügyészhelyettes az MTI-vel hétfőn tudatta: a baleset Celldömölk és Mersevát között történt.

A vádlott az általa vezetett vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel egy buszt próbált megelőzni. Amikor a busz mellé ért, észrevette, hogy szemből egy gépkocsi közeledik. A vádlott megpróbált visszatérni a busz mögé - közölte a főügyészhelyettes.

A személygépkocsi vezetője, hogy elkerülje az ütközést a teherautóval, balra kormányozta járművét, és nekiütközött a busznak, majd az autó az árokba csapódott. Vezetője és utasa meghalt. Az autóbusz szintén letért az útról, és az árokban oldalára dőlt. A rajta utazók közül hárman súlyosan, nyolcan pedig könnyebben megsérültek - tartalmazza a főügyészség közleménye.

A baleset azért következett be, mert a vádlott a megengedett legnagyobb sebességet átlépve úgy előzött, hogy annak nem voltak meg a feltételei - közölte Fejes Péter.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy 17 éves fiú meghalt az 5-ös főúton történt balesetben

Az 5-ös főút 31-es kilométerében közlekedett személygépkocsijával egy 26 éves férfi, amikor lehaladt az útról és egy fának ment, majd megpördült és visszatért az úttestre. A balesetben egy 17 éves fiú a helyszínen meghalt, a sofőr és további két 16 éves utasa közül egyiküket súlyos, két embert pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Tragikus baleset történt Nyíregyháza és Nagykálló között

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 4911-es út 5. kilométerszelvényében Nyíregyháza és Nagykálló között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.  A rendelkezésre álló adatok szerint egy Nagykálló irányába haladó személygépkocsi megcsúszott az úttesten, és a szemközti forgalmi sávba sodródott, ahol összeütközött egy Nyíregyháza felé közlekedő mikrobusszal.  A baleset következtében a személygépkocsiban egyedül utazó 22 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  A rendőrség a helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszt lezárta, a forgalmat mindkét irányból Nyíregyháza-Nyírjestanya felé terelik.   Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton

A rendelkezésre álló adatok szerint Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton fának ütközött egy személygépkocsi. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A Ferihegyi Repülőtérre vezető utat a Budapestről kifelé vezető oldalon lezárták, a forgalmat a Budapest felé vezető oldalra terelik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit. MTI/Mihádák Zoltán KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Halálos baleset történt Dunavarsány közelében

Meghalt egy 35 éves sofőr, egy másik, 51 éves vezető pedig súlyosan megsérült, miután három autó ütközött az 51-es úton Dunavarsány térségében  közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. Azt írták, hogy az egyik autó eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a szemből érkező autónak csapódott; a szabályosan haladó kocsinak hátulról egy másik jármű is nekiütközött - tudatta az MTI. A baleset miatt az első autó 35 éves sofőrje a helyszínen meghalt, a második kocsi 51 éves vezetőjét a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba - tették hozzá. Fotó: police.hu KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Tragédia a a 31-es számú főúton

A 31-es számú főút 116-os kilométerében Tenk és Heves között egy személyautó lesodródott az úttestről és az árokba borult.  A baleset következtében a járművet vezető 32 éves férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A helyszínelést a rendőrök befejezték, zavartalanul halad a forgalom. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !