A klientúraépítés és az ország újbóli kirablásának megakadályozását nevezte a kormány döntéseit meghatározó legfontosabb tényezőnek a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteken hetilapként újrainduló Népszabadságnak adott interjújában. Ruff Bálint fontosnak ítélte a "reformdühből" fakadó elhamarkodott döntéshozataltól való tartózkodást is.
Ruff Bálint az elszámoltatással kapcsolatban úgy fogalmazott, "már jól állunk, jól látszik a polip minden csápja. Amiből sajnos nagyon-nagyon sok van."
Példaként említette, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat a koronavírus-járvány után segítő Kisfaludy-programban Tiborcz István 50 milliárd forintot kapott arra, hogy a Budapesten lévő szállodáját felújítsa.
"Ezt a szemléletet el fogjuk söpörni. Vérrel és verejtékkel fogjuk véghez vinni azt, hogy ne legyen klientúraépítés" - jelentette ki a miniszter, kiemelve, hogy a Tisza Párt "üzenete az, hogy nem a hatalomhoz való közelség a boldogulás és a sikeresség mércéje, hanem a tehetség és a munka".
Arra a felvetésre, hogy a kormánynak alig van ráhatása az elszámoltatásra, Ruff Bálint azt mondta, ez a normális, vissza kell szokni a hatalmi ágak szétválasztásához, ahhoz, hogy Magyarország jogállam. Az igazságszolgáltatás akkor tud működni, ha a minisztériumi vizsgálatok során olyan megállapítások születnek, amelyek alapján feljelentéseket lehet tenni, és azokat a nyomozóhatóság érdemben tudja vizsgálni - tette hozzá.
A jogalkotó a törvények módosításával tudja segíteni, hogy ne húzódjanak el a bírósági eljárások - mondta Ruff Bálint, megjegyezve, hogy a módosításokkal ugyanakkor, éppen a jogállamiság védelme miatt, nagyon óvatosan kell bánni.
A "rendszerváltás" folyamatára vonatkozó kérdésre a miniszter kifejtette, a közjogi rész majdnem teljes, már csak az új alkotmány elfogadása hiányzik. "A gazdaság orbántalanítása sokkal komplexebb munka", de a kettőt csak egyszerre lehet csinálni - fűzte hozzá.
Az elért eredmények közül a sztrádakoncesszió felbontását és a paksi fenékküszöb megépítését nevezte a legfontosabbnak.
Az eddig elvégzett munka sebességéről úgy nyilatkozott, senki sem teljesen elégedett, "én sem vagyok maradéktalanul az. A legelején vagyunk az útnak, de megindultunk."
Egyúttal jelezte, tanultak az elődeik hibájából, hogy "a reformdüh sehova sem vezet".
Arra a felvetésre, miszerint nem elérhetőek a miniszterek, nem ismertek az egyes tárcák stratégiai tervei, azt mondta, egy öthónapos kormánytól kérnek számon olyan dolgot, aminek a megoldása még sima kormányváltás esetén is sok időt vesz igénybe. "Újra kell építeni a gondolkodást, hogy hogyan működik egy normális közigazgatás" - hangsúlyozta a miniszter.
Ruff Bálint visszautasította azt a feltevést, hogy a kormány félne az olyan megosztó intézkedésektől, mint az árrésstop kivezetése vagy a rezsicsökkentést eltörlése. "Jó értelembe vett protekcionista politikát folytat" a kormány, amelynek fontos, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok "levegőhöz jussanak" - fogalmazott. A rezsicsökkentés eltörlésének feltételéül az energiaszuverenitás erősítését jelölte meg, azaz a napelemek és a szélerőművek által termelt energia minél nagyobb arányú eltárolását.
A miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy a jövő évi költségvetésben lesznek "bátor lépések".
Az alkotmányozásról Ruff Bálint azt mondta, a munkára az ország legjobb tudósaiból és szakembereiből álló testületet állítanak fel, a társadalmat pedig olyan mértékben bevonják, hogy a magyarok "nagy része azt érezheti majd, hogy tényleg érdemben kikérték a véleményét", továbbá biztosan lesz róla népszavazás is.
Az államfő vagy az NVVH elnökének kiválasztását övező viták szerinte "a szabadság megízlelésének" bizonyítékai. (MTI)
