A Manchester United manapság sokszor inkább tűnik nagyüzemi tartalomgyárnak, mint futballklubnak.
Michael Carrick főszereplése az ország egyik kedvenc futball-szappanoperájában legalább újabb egy héttel meghosszabbodott: a 45 éves szakember irányítja a csapatot a Chelsea elleni szombati mérkőzésen is.
Ez elsőre jó hírnek tűnhet Carrick számára. Még jobb viszont az Amazon All or Nothing stábjának, amely ebben a szezonban „példátlan hozzáférést” kapott ahhoz, hogy bemutassa, mi zajlik a háttérben az Old Traffordon.
A United szurkolói valószínűleg már csak azért is örülnek majd annak, amikor szombaton végre újra futballmeccs kezdődik, mert legalább 90 percre megszakad az állandó véleményáradat.
A világ egyik legnagyobb futballklubjának folyamatos médiamegjelenése természetesen nem új jelenség, a korábbi játékosoktól érkező, megállás nélküli kommentár viszont egyre inkább azzá válik.
Ma már könnyebb felsorolni azokat a Manchester United-legendákat, akiknek nincs saját felületük a klub minden egyes lépésének elemzésére, mint azokat, akiknek van. Mindez felveti a kérdést: nem vált-e a United hanyatlása önmagában is egy iparszerűen működő tartalomgyártó gépezetté?
Hogy a szurkolók szerint ártanak-e a klubnak a korábbi játékosok nyilatkozatai, arról megoszlanak a vélemények. Egyvalami azonban vitathatatlan: szinte lehetetlen elkerülni őket.
Gary Neville például a Sky Sports szakértőjeként élesen kritizálta a Unitedet a Bournemouth elleni vasárnapi, 3–0-s vereség közben, majd az Old Trafford kommentátori állásából külön podcastet is készített, amelyben néhány játékost szakmaiatlannak nevezett.
„Van köztük egy-kettő… Manchesterben élek, és vannak, akik egyszerűen nem elég profik” – mondta Neville. „Semmi türelmem hozzájuk. Van néhány játékos, aki nem megfelelő időben fekszik le, nem megfelelően étkezik, és nem gondol a Manchester Unitedre minden egyes nap minden egyes percében.”
A digitális és streamingplatformok közben teljesen új korszakot nyitottak a futballelemzésben. Neville 2021-ben indította el a The Overlap nevű műsorát, amely videós és podcastfelületeken is hatalmas sikert aratott, és mára a sportmédia egyik legbefolyásosabb csatornájává nőtte ki magát.
Kedden Wayne Rooney szerepelt Neville kifejezetten Manchester Uniteddel foglalkozó YouTube-csatornáján, a Stick to United-on, ahol azt mondta, Carrick játékosainak „alaposan fel kellene rázniuk magukat”.
Neville ezt követően a The Overlap műsorában arról beszélt, hogy néha „a saját érdekében” kell kirúgni egy edzőt, míg a United korábbi csapatkapitánya, Roy Keane szerint Carrick és stábja „szerencsés fiúk”, amiért még mindig van munkájuk.
Neville tavaly nyáron több YouTube-csatornát is felvásárolt a United-influenszer Mark Goldbridge-től, ami jelentősen növelte a klubbal kapcsolatos tartalmak mennyiségét.
Goldbridge főként a mérkőzések alatt közvetített, gyakran káromkodásokkal teli, vírusszerűen terjedő reakcióiról vált ismertté, YouTube-csatornái pedig több mint 3,7 millió feliratkozót gyűjtöttek.
Goldbridge – polgári nevén Brent di Cesare – ma már Rooneyval, a Manchester United történetének legeredményesebb játékosával közösen vezeti a Stick to United műsort.
Neville, Rooney és Keane azonban messze nem az egyetlenek, akik napirendet formálnak.
Az 1992-es legendás akadémiai generáció két tagja, Paul Scholes és Nicky Butt saját podcastet vezet The Good, The Bad & The Football címmel.
A tavalyi manchesteri derbi előtt – amely Carrick első hazai mérkőzése volt a United vezetőedzőjeként – Butt azt mondta, Erling Haaland „felkapja majd Lisandro Martínezt és elfut vele”, Scholes pedig hozzátette, hogy a norvég csatár „a góljával együtt bedobja majd a kapuba”.
A United végül 2–0-ra megnyerte a mérkőzést, Martínez pedig kiválóan játszott.
Amikor az argentin védőt a találkozó után Scholes szavairól kérdezték, így válaszolt: „Őszintén? Azt mond, amit akar. Már megmondtam neki: ha mondani akar nekem valamit, jöjjön oda, ahová csak akar. Akár a házamhoz is. Nem érdekel.”
Carricket a csütörtöki sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogyan kezeli a korábbi csapattársak és egykori játékosok felől érkező „zajt”. Azt mondta, amennyire lehet, egyszerűen kizárja.
„Igazából nem nagyon látom ezeket. Azt nézem meg, amit szükséges. Nem keresem ezeket a dolgokat, mert semmiben sem segítenek. Korábban is elmondtam: engem az érdekel, mit gondolnak a szurkolók. Az érdekel, milyen a hangulat a stadionban, hogy elutaznak a mérkőzéseinkre, megnéznek és támogatnak minket. Az érdekel, mit adunk nekik, mit mutatunk nekik, mit látnak tőlünk. Minden mást őszintén szólva figyelmen kívül hagyok.”
Régebben egy rossz osztályzat az újságban bosszanthatta fel a játékosokat. Ma egy gyenge mérkőzés vagy rossz teljesítmény után napokon át tartó vitákkal kell együtt élniük.
A korábbi vezetőedző, Erik ten Hag nemrég arra utalt, hogy a Manchester United játékosai nehezen kezelték többek között Neville és Rio Ferdinand véleményét, és szerinte az exjátékosok „többet is segíthetnének” a klubnak.
„Mindkettejükkel készítettem jó interjúkat, Neville-lel és Ferdinanddal is, úgyhogy engem személy szerint ez nem bántott. Természetesen vannak podcastjeik, megvan a saját működésük” – mondta Ten Hag a The Athleticnek.
„A játékosok számára viszont néha nehéz. Vannak, akikre hatással van, idegesíti őket. Óriási sikereket értek el ennél a klubnál. De ennél többet is segíthetnének a klubnak és a játékosoknak. Két irányból is támogatniuk kellene őket. Ugyanakkor szerintem mindig azt kritizálod a legjobban, amit a legjobban szeretsz.”
Neville maga is egyetért ezzel.
Tavaly nyáron Ferdinand podcastjában felvetették neki, hogy talán túlságosan keményen bírálja gyerekkora kedvenc klubját.
„Ez egyensúly kérdése, nem?” – válaszolta egykori csapattársának.
„Akarom, hogy a Manchester City megnyerje a bajnokságot? Egyáltalán nem akarom, hogy akár csak a közelébe kerüljön a bajnoki címnek.”
Neville azt is hangsúlyozta, hogy „a United meccsei a legnehezebbek számára”.
„Az emberek talán úgy érzik, hogy keményebben kritizálom a Unitedet, amikor rosszul játszik. Elképzelhető, hogy az elmúlt tíz évben nem mindig találtam el megfelelően az egyensúlyt” – ismerte el.
Ugyanakkor kevés ember rendelkezik Neville-nél jobb rálátással arra, milyen színvonalat jelentett egykor a Manchester United: 19 év alatt 18 nagy trófeát nyert az Old Traffordon.
„A Bournemouth elleni meccs első félidejében volt egy molinó a Stretford Enden, rajta egyetlen szóval: »színvonal«. Az már régen eltűnt” – mondta vasárnap.
Butt szintén a United akadémiáján nevelkedett, és hangsúlyozta, hogy a korábbi játékosok azért kritizálják a klubot, mert fontos nekik.
„Amikor rosszul mennek a dolgok, nem lehet sírni azon, hogy »jaj, a volt játékosok bántanak minket«” – mondta januárban.
„Szeretjük ezt a futballklubot. Hat-hét éves korom óta Manchester United-szurkoló vagyok, amióta csak az eszemet tudom. Nem azért mondom ezeket, mert hátba akarok szúrni mindenkit. Azért mondom, mert tényleg borzalmas, ami történik.”
A klub természetesen sokkal szívesebben látná, ha pozitív hírek öveznék, a negatív tartalmakat azonban jóval szélesebb közönség fogyasztja, amelybe egyre több olyan ember is beletartozik, aki egyáltalán nem Manchester United-szurkoló.
Nehéz pontos értéket rendelni a klub népszerűségéhez, de a United 2013-as utolsó bajnoki címe óta is folyamatosan a világ legnagyobb bevételű futballklubjai között maradt.
Pályán kívüli sikerének jelentős részét piacvezető szponzori és kereskedelmi megállapodások, valamint az erős meccsnapi bevételek adják. A Premier League-ben az előző szezonban csak az Arsenal keresett többet a mérkőzésnapokon.
A klub korábbi ügyvezető alelnöke, Ed Woodward 2018-ban nagy felháborodást váltott ki a szurkolók körében, amikor azt mondta:
„A pályán elért teljesítménynek valójában nincs érdemi hatása arra, hogy mit tudunk elérni kereskedelmi szempontból.”
A klub és a szurkolók ugyanakkor rendszeresen büszkélkedtek is azzal, hogy a Manchester United állandóan a figyelem középpontjában van.
Az Old Traffordon gyakran feltűnik a „hated, adored, never ignored” – vagyis „gyűlölik, imádják, de sosem hagyják figyelmen kívül” – szlogen, amelyből a klub még külön ruházati kollekciót is készített.
Így aztán azt sem lehet mondani, hogy a Manchester United ne használta volna ki tudatosan globális ismertségét és azt a képességét, hogy szinte bármikor képes címlapokra kerülni.
